A szezon előtt kevesen tippeltek volna arra, hogy tizenkét fordulót követően az FC Botoșani vezeti a tabellát. A moldvai együttes tavaly még éppen csak elkerülte az osztályozót, most viszont négy győzelmet aratott zsinórban, és jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Bukaresti Rapidot. Mindkét gárda 25 pontos, így rendkívül szoros az élmezőny.
A dobogó harmadik fokán az Universitatea Craiova áll, ám az utóbbi hetekben megingott az oltyánok teljesítménye: négy tétmeccse óta nyeretlenek (három bajnoki mellett egy Konferencia Liga-találkozót is játszottak). Őt követi a Bukaresti Dinamo, majd két meglepetéscsapat, az újonc FC Argeș és a tavaly még a kiesés elől menekülő Unirea Slobozia. Jelen állás szerint ez a hat együttes alkotná a felsőházat az alapszakasz végén.
A tabella másik végén továbbra sem történt nagu változás: a Bukaresti Metaloglobus még mindig nyeretlen, három ponttal sereghajtó.
Az FK Csíkszereda viszont látványos formajavuláson ment keresztül. Ilyés Róbert csapata az elmúlt öt fordulóban egyszer sem szenvedett vereséget – négy döntetlent és egy győzelmet könyvelt el –, ezzel pedig a bajnokság nyolcadik legjobb formában lévő csapata.
A székelyföldiek játékán egyre inkább érződik a fejlődés, és az, hogy a csapat kezd összecsiszolódni az élvonal ritmusához.
A Szuperliga nagyágyúi ezzel szemben továbbra sem találják a formát: az FCSB csupán a 11., míg a Kolozsvári CFR a 12. helyen áll, a Kolozsvári U pedig négy mérkőzés óta nem tudott győzni.
A bajnokság rövid szünetre vonul a válogatottak világbajnoki selejtezői miatt, de egy elmaradt találkozóra így is sor kerül: az 5. fordulóból elhalasztott FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR összecsapást október 16-án, csütörtökön 20.30-tól rendezik a székelyföldiek otthonában. A csapat jelenlegi formáját látva pedig minden esély megvan arra, hogy megőrizze veretlenségi sorozatát, vagy akár megszerezze zsinórban a második győzelmét a Szuperligában.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Botoșani Botoșani | 12 | 7 | 4 | 1 | 24-11 | 25 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 12 | 7 | 4 | 1 | 19-9 | 25 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 12 | 7 | 3 | 2 | 21-13 | 24 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 12 | 6 | 5 | 1 | 19-11 | 23 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 12 | 7 | 1 | 4 | 18-14 | 22 |
6 | Unirea Slobozia Slobozia | 12 | 5 | 3 | 4 | 15-12 | 18 |
7 | Galaci Oțelul Oțelul | 12 | 4 | 4 | 4 | 15-11 | 16 |
8 | Aradi UTA UTA | 12 | 3 | 7 | 2 | 16-16 | 16 |
9 | Konstancai Farul Farul | 12 | 4 | 3 | 5 | 14-17 | 15 |
10 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 12 | 3 | 5 | 4 | 14-13 | 14 |
11 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 12 | 2 | 7 | 3 | 19-23 | 13 |
12 | FCSB FCSB | 12 | 3 | 4 | 5 | 14-18 | 13 |
13 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 12 | 2 | 4 | 6 | 10-16 | 10 |
14 | Petrolul Ploiești Petrolul | 12 | 2 | 3 | 7 | 8-14 | 9 |
15 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 12 | 1 | 6 | 5 | 14-25 | 9 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 12 | 0 | 3 | 9 | 10-27 | 3 |
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!