Hirdetés

Nincs lekésve az FK Csíkszereda, más csapatok még többet vártak az első győzelemre

Még várni kell az FK Csíkszereda első győzelmére a Szuperligában.
Fotó: Pinti Attila

Egyelőre várat magára az újonc FK Csíkszereda első győzelme a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz szezonban a frissen feljutott csapatoknak hány mérkőzésre volt szükségük a három pont begyűjtésére.

2025. augusztus 26., 18:59

Hét forduló járt le a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonjából, az újonc FK Csíkszereda pedig úgy néz ki, nehezen tudja felvenni az élvonal ritmusát. A székelyföldi együttes eddig mindössze egy pontot szerzett, még a nyitófordulóban hazai közönség előtt 2–2-es döntetlent játszott a Bukaresti Dinamo ellen. A következő öt mérkőzését (a Kolozsvári CFR elleni hazai találkozót az ellenfél kérésére elhalasztották) viszont mind elveszítette, így

az utolsó helyen áll a tabellán, és még várni kell az első győzelmére.

Borzalmas bajnoki rajt a címvédő és ezüstérmes mögött

Váratlanul nagyon rosszul kezdte az idei bajnokságot a címvédő FCSB és az ezüstérmes Kolozsvári CFR is. A két csapat hét forduló után a kiesőzónában található, az osztályozós, azaz a 13. és 14. helyeken állnak. Mindkét együttes egyetlen mérkőzést tudott megnyerni és öt pontot szerzett, az FCSB már négy, az egy meccsel kevesebbet játszó CFR három vereségnél tart.

Hasonló helyzetben van a másik feljutó Bukaresti Metaloglobus, amely szintén nyeretlen és egy ponttal rendelkezik, azonban már mind a hét meccsét lejátszotta.

Hirdetés

Ellenben a harmadik újonc FC Argeș Pitești kiválóan teljesít, már négy győzelmet is aratott,

legutóbb vasárnap 2–0-ra győzött a bajnok FCSB otthonában, és meglepetésre az élmezőnyben az ötödik helyet foglalja el.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Tíz év távlatából: hány mérkőzés kellett az újoncoknak az első győzelemhez?

A hazai élvonalbeli bajnokságban tíz évvel ezelőtt megváltoztatták a lebonyolítási rendszert, a klasszikus, oda-visszavágó formátum helyett bevezették az alapszakaszt és a rájátszást. Összeállításunkból kiderül, hogy az utóbbi tíz idényben a feljutott csapatok hányadik mérkőzésükön szerezték meg az első győzelmüket a legjobbak között.

2015–2016

Ebben a szezonban az abszolút újonc FC Voluntari-nak 15 mérkőzés kellett ahhoz, hogy begyűjtse a három pontot.

Az Ilfov megyei együttes viszont a bajnokság végén az osztályozós párharc megnyerésével megőrizte helyét az élvonalban.

A Temesvári ACS Poli már a harmadik fordulóban nyerni tudott, de gyenge idényben volt része, az utolsó előtti helyen végzett és kiesett. A következő idény előtt azonban az egyik feljutó, a Bukaresti Rapid csődbe jutott és kizárták, így a temesvári klub átvette a helyét és folytatta az 1. Ligában.

2016–2017

Az ACS Poli ezúttal az ötödik találkozóján győzött, és a végén már megtartotta élvonalbeli tagságát az osztályozó megnyerésével.

A másik feljutó gárda, a Medgyesi Gaz Metan rögtön a nyitófordulóban megszerezte a három pontot. Végig magabiztosan teljesített, még a felsőházba jutásért is versenyben volt, végül az alsóház második helyén végzett.

2017–2018

Ebben a kiírásban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK volt az egyik újonc, és már a második fordulóban győzelmet ünnepelt, hazai pályán 2–1-re nyert a másik szintet lépett csapat, a Bukaresti Juventus (később Daco-Getica) ellen.

A fővárosiak hosszú ideig vártak az első sikerükre, ezt a 15. játéknapon érték el, amikor szintén 2–1-re visszavágtak a háromszékieknek.

A Sepsi OSK sokkal jobban szerepelt és a harmadik pozícióban végzett, gond nélkül maradt benn az 1. Ligában, a bukaresti klub viszont sereghajtóként búcsúzott.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

2018–2019

Mindkét újonc csapat győzelemmel indított,

a Dunărea Călărași idegenben, a Konstancai Viitorul ellen gyűjtött három pontot, az FC Hermannstadt hazai pályán a Sepsi OSK-t győzte le.

A szezon végén a nagyszebeni együttes elcsípte az osztályozós helyet és megőrizte helyét az élvonalban, míg a Călărași az utolsó előtti helyen végzett és visszaesett a másodosztályba.

2019–2020

A két feljutó Academica Clinceni és Chindia Târgoviște az ötödik fordulóban egymás ellen játszottak, az Ilfov megyeiek otthon 3–1-re nyertek. Rögtön a következő játéknapon a Chindia is megszerezte az első sikerét, bravúrral 3–2-re múlta felül a Bukaresti Dinamót.

Végül a Clinceni a play-out negyedik helyén zárt és folytatta az első osztályban, míg a târgoviștei gárda nem tudta elkerülni a kiesést, az utolsó pozícióban végzett.

Kapcsolódó

2020–2021

A legjobbak közé hosszú idő után visszatért Aradi UTA az ötödik játéknapon ünnepelt győzelmet, amikor meglepetésre idegenben 1–0-ra nyert a Dinamo ellen. A másik újonc FC Argeș Pitești a hetedik fordulóban gyűjtötte be a három pontot, otthon szintén 1–0-ra győzte le az Astra Giurgiut.

Mindkét klub magabiztosan őrizte meg helyét az élvonalban, miután az alsóházban az UTA a második, az Argeș a hatodik lett.

2021–2022

Három klub érdemelte ki a helyét a legjobbak között, amelyek hamar alkalmazkodtak az élvonalhoz,

hiszen a Bukaresti Rapid az első, az FCU Craiova a második, a CS Mioveni pedig a harmadik fordulóban hagyta el győztesen a pályát.

Mindhárom együttes kiharcolta a bennmaradást, az alsóház végén a Rapid a harmadik, az FCU a negyedik, míg a Mioveni a hatodik helyet szerezte meg.

•  Fotó: Facebook/Petrolul Ploiesti Galéria

Fotó: Facebook/Petrolul Ploiesti

2022–2023

Az FC Hermannstadt, a Petrolul Ploiești és a Kolozsvári U voltak az újoncok. A nagyszebeniek rögtön a nyitófordulóban nyerni tudtak, míg a másik két együttes egymás elleni párharcában a negyedik játéknapon a ploiești-i gárda bizonyult jobbnak,

az U-nak pedig a 10. fordulóig kellett várni az első győzelmére.

A szezon során remekül meneteltek, az alsóházban a Petrolul a második, illetve a kolozsvári csapat a negyedik, míg a Hermannstadt az ötödik helyen végzett.

2023–2024

A három feljutó közül a Jászvásári Poli a harmadik, a Dinamo az ötödik, a Galaci Oțelul pedig a tizedik összecsapásán aratott sikert.

A bajnokság folyamán a galaciak szerepeltek a legjobban, az alsóház második pozíciójában zártak. A jászvásári klub kiharcolta az egyenes ágon való bennmaradást, míg a Dinamo osztályozóra kényszerült, amelyen legyűrte az FK Csíkszeredát.

2024–2025

Az Unirea Slobozia rögtön az első fordulóban három ponttal gazdagodott, miután meglepetésre vendégként 1–0-ra verte a Konstancai Farult. A Gloria Buzău is hamar győzött, a harmadik találkozóján ugyancsak idegenben 2–1-re múlta felül a Jászvásári Polit.

A két csapat közül a Slobozia az alsóház utolsó fordulójában a Sepsi OSK legyőzésével kerülte el a kiesést, a Buzău viszont végig vergődött, és sereghajtóként vett búcsút az élvonaltól.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Buzánszky Jenő-mellszobrot avattak Farkaslakán

Az Aranycsapat jobbhátvédje többször járt Székelyföldön, rendre a Szenes Napok egyik meghívottja volt. A farkaslaki sportpark a nevét viseli, ezután a mellszobra is az emlékét őrzi.

Egykori bajnokokról és sportemberekről elnevezett Maros megyei létesítmények

Maros megyében több sportlétesítmény viseli egykori kiváló sportolók nevét. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, valamint a helyi sportélet meghatározó személyiségei előtt tisztelegnek így.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

A Maros megyei község, ahol egyszerre dobban minden Fradi-szív

A Marosvásárhelytől 12 kilométerre lévő, mintegy 6500 lelket számláló Mezőpanitban már évtizedek óta egy lelkes, odaadó, a Fradival szimpatizáló közösség él, akik testileg-lelkileg az FTC-rajongói és szívük a zöld-fehér klubért dobog.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!