Javában zajlik az edzőkeresés a sepsiszentgyörgyi labdarúgóklubnál, Bernd Storck menesztése után a vezetőség nem akarja elhamarkodni az új szakvezető kinevezését. A csapat ugyanis jó kezekben van, átmentileg az utánpótlásközpont vezetője, Valentin Suciu irányításával zajlanak az edzések.
A Sepsi OSK elnöke az elmúlt napokban a fővárosi sportsajtóban úgy nyilatkozott,
olyan vezetőedzőt szeretnének kinevezni, aki jól ismeri a román bajnokságot, legyen akár külföldi vagy belföldi az illető.
A kiválasztott szakembernek viszont bele kell egyeznie bizonyos feltételekbe, ezekből a vezetőség nem akar engedni. Azt szeretnék, hogy a szakmai stáb három tagja, Bogdan Aldea, Cornel Cernea és Kulcsár László továbbra is a csapat kötelékében maradjanak.
Az első szakvezető, akire gondoltak Cristiano Bergodi volt, a székelyföldi gárdával két Román Kupát és egy Szuperkupát nyert olasz sikeredző azonban visszautasította a klubot, mivel Szaúd-Arábiába készül.
A Sepsi edzőlistáján a portugál Toni Conceicao neve is szerepelt, akivel egy másik szuperligás együttes, a szintén új trénert kereső Jászvásári Poli is felvette a kapcsolatot.
Ráadásul előrehaladott tárgyalásokat folytattak a korábban a Kolozsvári CFR-t irányító tapasztalt vezetőedzővel, akitől vasárnap várnak végleges választ.
Sajtóinformációk szerint továbbra is több szakember közül kerülhet ki a Sepsi OSK új mestere. Az eddig ismertetett edzők, Toni Conceicao, továbbá Mirel Rădoi és Adrian Mutu, illetve Bölöni László (aki leginkább a technikai igazgatói posztra érkezhet) mellett
a jelenleg szabadon igazolható Bálint László és a csapatot korábban már felkészítő Leo Grozavu, valamint a másodosztályú Vajdahunyadi Corvinult az előző idényben Román Kupa-győzelemig vezető Florin Maxim neve is felmerült a lehetséges utódok között.
Valentin Suciut nem lepte meg menesztésének híre, sokkal inkább annak a módja: sokunkhoz hasonlóan a tévéből tudta meg, hogy felállították a kispadról. Az elmúlt időszakról nyilatkozott a Székely Sportnak.
Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke úgy döntött, hogy megfelezik a jegyek árát, így a szurkolók könnyebben hozzájuthatnak a belépőkhöz a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában zajló hazai mérkőzésekre.
Két nő életét vesztette vasárnap kora este egy Brassó megyei balesetben, miután két személyautó és egy teherautó ütközött össze az 1-es országúton Persány és Vledény között.
Napjainkban egyre többször merül fel a FAFO nevelési stílus fogalma, amely a közösségi média platformjain is egyre nagyobb teret nyer.
Kifogásolja Crin Antonescunak, a bukaresti kormánykoalíció közös államfőjelöltjének múlt héten tett, Székelyföldre vonatkozó kijelentéseit a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!