A selejtező sorozat 2008 óta nem tapasztalt gyenge szereplést hozott, elsősorban a feröeri (0–0) és andorrai (0–1) fricska, no meg a múlt heti svájci kudarc (2–5) miatt. Ennek ellenére a mérkőzés előtt egy órával hömpölygött a tömeg a Groupama Aréna környékén, és mind a stadionba igyekeztek, ahol aztán közel telt ház, húszezer ember buzdította – később pedig kifütyülte – a nemzeti tizenegyet.
Az első felhördülést, majd rögtön tapsot – nem kicsit volt cinikus szaga – a hetedik percben tapasztalhattuk, amikor Gulácsinak gurított haza Kádár. Ezúttal jól kezelte le a labdát a hálóőr – Svájcban sajnos a rossz átvétele miatt vezetést szerzett a hazai csapat –, és elrúgta a játékszert. Lelátói derültséget okozott a 10. perc is, amikor a játékvezető huppant fenékre a pálya közepén, majd elhagyta a lapjait is. Szempillantás alatt viszont minden helyre állt, a sípmester talpra, a lapok pedig visszakerültek a zsebébe. Ennek a mutatványnak is taps lett a vége.
Magáról a mérkőzésről sajnos nem tudunk bőven írni, mert túl sok említésre méltó esemény nem történt: pár erőtlen magyar beadás szélről, amely rendre célt vagy fejet tévesztett a feröeri tizenhatosban, illetve egy ígéretes feröeri lapos lövés volt, semmi más.
A 35. percben jött is az „Ébresztő” skandálása, nehezen volt nézhető a pályán előadott produkció. Nem sokkal később felcsendült az „Auf wiedersehen” is, Bernd Storck szövetségi kapitánynak enyhén jelezve a közönség, hogy mit várna el tőle a mérkőzés után, illetve rögtön nemsokára, sokat sejtetően a „Dárdai Pali” kiáltásába is belekezdett a nagyérdemű. A játékosok bevonulását – talán írnunk sem kell – füttykoncert kísérte az öltözőbe.
A második félidőt – a szokásoknak megfelelően – a székely himnusz eléneklésével kezdte a közönség, majd szólt teli torokból a „Vesszen Trianon!” rigmus is. Storck kapitány ismét egy, már korábban bevált cserével reagált a második félidőben, remélve, hogy elvész a stadionban uralkodó apatikus hangulat. Böde Dánielt küldte a pályára.
Az egyébként korábban is Storck által rendre cserepadra ültetett csatár a két évvel ezelőtti, szintén Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőn a második félidőben beállva két gólt rúgott, amivel megfordította a mérkőzés állását, és gyakorlatilag pótselejtezőt érő helyre segítette a válogatottat.
Égett most is a ház, de megint jött Böde, és a 81. percben egy szöglet utáni szerencsésen hozza pattanó labdát bepasszolt a hálóba.
De ne szaladjunk ennyire a végére, vagyis inkább igen, merthogy ismét nem történt semmi rendkívüli a pályán. Pár erőtlen magyar próbálkozást nagyon könnyen elfojtott az amúgy végig kilenc emberrel védekező északi csapat. A 75. percben aztán egy még sosem tapasztalt jelenetnek lehettünk szem- és fültanúi. A feröeri 9–10 egymás utáni passzra olézott a magyar publikum. Elképzelni sem tudjuk (akarjuk) mi játszódhatott le a pályán lévő magyar játékosok lelkében.
A nézőtéren a gól ellenére is zengett a „K..va gyenge”, „Ébresztő!” és „Mi a F.sz van”, fütyüléssel megspékelve és az „Auf wiedersehen”-ről sem megfeledkezve. Úgy néz ki, a nézők sok kellemetlen eredményt le tudnak nyelni, de a nagyon halvány, minden szempontból kilátástalan játék már nekik is megemészthetetlen.
Nem volt több ebben a szigetországi kiscsapatban sem, pedig ha parányi fantázia is lett volna, akkor minimum ponttal térhetnének haza.
Visszatérve a nemzeti tizenegyre, sajnos nem tudjuk azt írni, hogy ott tart, ahol tartania kell, vagy előrébb – talán csak Storck látja így –, ugyanis a feröeri kapitánynak igazat adva a magyar válogatottra nem lehet azt mondani, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után fejlődött volna, sőt.
A játékosok a mérkőzés lefújása után odaálltak az ultrák elé, de azok a „K..va gyenge” skandálásába kezdtek, véleményt mondva a látottakról, megtoldva erős fütyüléssel is. A csapatkapitány Dzsudzsák Balázs sietve és szemlátomást feldúltan vonult be az öltözőbe, őt követve csapattársai is.
A sajtótájékoztató is tartogatott némi meglepetést. Storck bejövetele előtt arra kérték a sajtós kollegákat, hogy csak a mérkőzéssel kapcsolatban tegyenek fel kérdéseket a szövetségi kapitánynak.
Storck kezdte értékelőjét, kiemelve: ő profi karrierje alatt ilyent nem tapasztalt, hogy a csapat nyer, és a közönség mégis fütyül. Csapata teljesítményét jónak látta egy brusztolós ellenféllel szemben. Ezt lehet, csak ő látta így az egész Groupamában. A Digi TV-s kolléga azt kérdezte, hogy jobbnak látta-e a Feröer-szigetek elleni produkciót az andorrai játéknál, mire a kapitány visszakérdezett, s a teremben sokan egyértelműen bólogattak, hogy ez bizony nem volt jobb, mint mikor Andorrától kaptak ki, csak most éppen a szerencsének is köszönhetően nyertek. Storck persze megmagyarázta ezt is, és újból hitetlenkedésének adott hangot a közönség reakcióit említve.
Noha a kapitány értékelése nem utalt arra, hogy lemondana, és az MLSZ vezetősége is kiállt eddig mellette, a lelátói türelem szemmel láthatóan elfogyott, és még egy ilyen gyenge produkció a Storck-éra végét jelentheti.
Úton hazafelé egy valószínűsíthetően a kemény maghoz tartozó szurkoló fogalmazta meg saját, de talán általánosságban véve is igaznak tűnő véleményét: „Bár csoportharmadikok lettünk, de sz..unk, mint a storckos borz!”
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!