Nagyjából húsz vendégszurkoló jött el Sepsiszentgyörgyre, ahol a nyári kánikula sokakat távol tartott a meccstől, a kezdő sípszókor közel félház volt a Sepsi OSK Arénában.
Bernd Storck – ahogy várható volt – a támadósorban a csapathoz két frissen érkezett játékosnak, Comannak és Breijnek szavazott bizalmat, a védelemben és a középpályán az előző szezonokból ismerős arcok futottak ki a pályára.
A nagy hőség rányomta bélyegét a játékra, egyik csapat sem kapta saját ritmusát, habár támadásban aktívabb volt az első húsz percben a Poli, pontatlan lövéseik nem okoztak veszélyt Niczuly kapujánál.
A szurkolók megállás nélkül buzdították a hazaiakat, akik első helyzetüket rögtön gólra is váltották. A 23. percben szabadrúgáshoz jutottak, mintegy harminc méterről,
Oroian kapura lőtte a labdát, a Sepsinél is megfordult Jesus Fernandez pedig épp a berobbanó Matei elé ütötte a labdát, aki élt is a lehetőséggel, közelről a hálóba pofozta a játékszert.
Az első félidő végén a vendégek előtt is adódott egy nagy egyenlítési lehetőség, a moldvaiak ellentámadása során jó ütemben ugrott ki Tailson a bal szélen, elgurította Niczuly mellett a labdát, ami a bal kapufa mellett centikkel hagyta el a játékteret.
Térfélcserét követően a Poli előbb ellentámadásból próbált veszélyeztetni, majd Stefanovici dolgoztatta meg Niczulyt, aki nagyot nyújtózva szedte ki a lövést. A második játékrész első ivószünetében újabb két friss szerzemény, Mino és Neskovics mutatkozott be a Sepsinél. Rögtön az újrakezdést követően Coman került ziccerbe, de nem tudta legyőzni Fernandezt, így maradt a háromszékiek vékony előnye.
A Poli jóval veszélyesebben játszott, Roman távoli lövésénél kellett résen lennie a Sepsi csapatkapitányának, túloldalt Neskovics köszönhetett volna be debütáló meccsén, ám a bal kapufát találta telibe. A hajrára defenzív taktikára váltott Storck, beküldte Bardeát a védelembe, ám a Poli ziccerénél ő is tehetetlen volt, amikor egy lövést követően a labda Itu mellkasán irányt változtatva a kapu mellé csorgott. Az utolsó percekben Hajdin is megismerkedhetett a hazai publikummal, a Poli ereje pedig teljesen elfogyott a nagy melegben, az eredmény nem változott.
A Sepsi OSK hozta a kötelezőt és győzelemmel kezdte a szezont. Lesz idő előkészíteni a következő meccset, hiszen a második fordulóban az újonc Gloria Buzăuhoz látogat, a meccset július 22-én, jövő hétfőn rendezik majd.
2024. 07. 12. 18:30 | Konstancai Farul Farul | Unirea Slobozia Slobozia | 0-1 |
2024. 07. 12. 21:30 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Universitatea Craiova U Craiova | 0-0 |
2024. 07. 13. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Jászvásári Poli Jászvásár | 1-0 |
2024. 07. 13. 19:15 | Aradi UTA UTA | Bukaresti Rapid Rapid | 1-1 |
2024. 07. 13. 22:00 | FCSB FCSB | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-1 |
2024. 07. 14. 19:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Bukaresti Dinamo Dinamo | 3-2 |
2024. 07. 15. 18:30 | FC Botoșani Botoșani | Galaci Oțelul Oțelul | 2-3 |
2024. 07. 15. 21:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Gloria Buzău Gloria | 0-0 |
Megsérült a fővárosiak elsőszámú hálóőre, így gyors megoldást kellett találniuk. A háromszékiektől januárban elköszönt, most új szerződést kapott a hálóőr.
Bajnokot avatnak hétvégén a romániai jégkorongbajnokságban. A Sepsi Arénában zajló négyes döntőben a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua küzd a trófeáért. A Székely Sport a főszereplőket kérdezte.
Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának.
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!