HIRDETÉS

Hátrányból fordított, nagyon fontos győzelmet aratott az FK Csíkszereda

Nagyon fontos három pontot szerzett az FK Csíkszereda. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Saját közönsége előtt lépett pályára az FK Csíkszereda, szombaton délben a Vajdahunyadi Corvinul volt az ellenfele. A vendégek ugyan megszerezték a vezetést, de a piros-feketék fordítani tudtak és mindhárom pontot otthon tartották.

Továbbra is rendkívül szoros a labdarúgó 2. Liga felsőházának rangsora, legutóbb pedig az FK Csíkszereda értékes pontokat hullajtott el hazai pályán a CS Mioveni ellen. A negyedik játéknapon szombaton délben a Vajdahunyadi Corvinul együttesét látta vendégül, amely éppen a csíki gárda előtt foglal helyet.

HIRDETÉS

A találkozót mindkét klub elővigyázatosan kezdte, nem akart egyik fél sem sokat kockáztatni, inkább a hazaiak próbálkoztak távoli lövésekkel, viszont komoly veszélyt egyik sem jelentett. Az első vajdahunyadi lehetőségre majdnem húsz percet kellett várni, ekkor Bradu vette célba a kaput húszról, viszont Karácsony nem kellett közbelépjen.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A vendégek tizenhatosán belül Anderson Ceara kapott egy rúgást, azonban a játékvezető nem ítélt büntetőt, folytatódott a játék. Már majdnem félórája ment a játék, amikor egy ártatlannak tűnő keresztlabdát Pop becsúszva tartott bent és ívelt középre, Bradu pedig gyönyörűen lőtte ki az alsót kapásból, vezetést szereztek a vendégek (0–1).

Szinte azonnal jött a válasz hazai részről, Jebari lőtte el távolról, Blaga pedig nagyon rosszul ért bele a játékszerbe, ami így túlment a gólvonalon, szerencsés góllal ugyan, de egyenlített az FK Csíkszereda (1–1).

A fordulást követően továbbra is a hazai együttes volt veszélyesebb, Jebari kiválóan cselezett befelé, majd a tizenhatosról a rövid sarkot vette célba, Blaga azonban ezúttal résen volt és hárított. A 63. percben Neacșa lőtt hatalmas távolságról, viszont a keresztlécet csak súrolta a játékszer.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Nem sokkal később az egyik hazai akciónál Hrezdac kézzel ért a labdához, a játékvezető azonnal tizenegyest ítélt.

A végrehajtó Jelena Richárd volt, aki rendkívül higgadtan értékesítette a büntetőt, ezzel megfordítva az állást az FK Csíkszereda javára (2–1).

A hajrában a csíkiak minden erejüket arra összpontosították, hogy megőrizzék az előnyüket, ami sikerült is, maradt a 2–1 és ezzel nagyon fontos három pontot sikerült otthon tartaniuk a piros-feketéknek.

Ezúttal Becze Zoltán sportújságírót érte a megtiszteltetés, hogy elvégezhette a kezdő rúgást. Mint ismert, mérföldkőhöz érkezett a csíkszeredai labdarúgás: 120 éve, 1904 nyarán alakult az első csíki futballcsapat. Épp ezért az FK Csíkszereda jubileumi évet hirdetett, amelynek csúcseseményei az alakulás évfordulóján, június 19-én lesznek. Azt megelőzően minden hazai meccs előtt egy-egy jeles csíkszeredai labdarúgót vagy sportújságírót kérnek fel a kezdőrúgás elvégzésére.
Labdarúgó 2. Liga, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
FK Csíkszereda–Vajdahunyadi Corvinul 2–1 (1–1),
gólszerzők: Jebari (30.), Jelena (72.), illetve Bradu (27.).

FK: Karácsony – Gal-Andrezly, Kelemen, Csűrös, Vita – Szilárd, Bence – Erwin, Jebari, Ronai – Anderson. Cserék: Gyenge – Jelena, Gergely, S. Botond, K. Botond, Apro, Bakos, Nogy, Makrai. Vezetőedző: Ilyés Róbert.

Corvinul: Blaga – Nicolae, Pop, Manolache – Chindriș, Bradu – Mitran, Hergheligiu, Ion – Coman, Campan. Cserék: Roman – Lică, Velisar, Neacșa, Pîrvulescu, Iacob, Lupu, Predica, Hrezdac. Vezetőedző: Florin Maxim.

Labdarúgó 2. Liga, 2023–2024-es szezon, felsőház, 4. forduló

2. Liga, 2023–2024-es szezon, felsőház

Sellenberki SK:
Unirea Slobozia:
Vajdahunyadi Corvinul:
Gloria Buzău:
CS Mioveni:
FK Csíkszereda:
1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Aranygól döntött, a GYHK vasárnap újra történelmet írhat

Nagyszerű hangulatot, magas szintű és minden elvárást kielégítő jégkorongot hozott a romániai bajnokság négyes döntőjének első elődöntője. A Gyergyói HK aranygóllal győzte le a Csíkszeredai Sportklubot, vasárnap első romániai bajnoki címét szerezheti meg.

Beáldozta a bronzmeccset a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub a B csapatát nevezte a jégkorongbajnokság bronzmérkőzésére, így vasárnap kora délután a Sepsi Arénában nem volt kérdés, ki áll fel a dobogó legalsó fokára, a Bukaresti Steaua komolyabb megerőltetés nélkül húzta be a találkozót.

Székelyhon

Porig égett egy ház Kézdivásárhelyen – videó

Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.

`
Krónika

Egyre népszerűbb a hibrid autó, de meddig?

Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának.

Krónika

A Nemzet megváltása ortodox katedrális nagyságához méltó a rá költött pénzösszeg is

Az elmúlt másfél évtizedben 270 millió eurót költöttek a bukaresti Nemzet megváltása ortodox katedrális megépítésére, a költségek „több mint tíz százalékát” az egyház saját forrásaiból fedezte.

Főtér

Szavazz a liliomra, avagy Antonescu és a moghioroc (lásd, magyarok)

Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?

Ez is érdekelheti

Megváltoztatta az FK Csíkszereda meccsének kezdési időpontját a tévétársaság

Az eredeti kiírás szerint fél órával korábban hangzik el a kezdő sípszó a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának nyitófordulójában, az FK Csíkszereda–FC Voluntari összecsapáson.

Ilyen későn még nem játszott idén bajnoki meccset az FK Csíkszereda

Egy hét múlva kezdődik a labdarúgó 2. Liga rájátszása. A szakszövetség közzétette a felsőházi rájátszás nyitófordulójának menetét. Este rendezik a piros-feketék hazai találkozóját.

A nyárádtői klubelnök még nem látott ennyire egységes csapatot

Szenzációs formában fejezte be a labdarúgó 2. Liga alapszakaszát a Nyárádtői Unirea, a mezőnyben egyedüliként mind a négy idei mérkőzését megnyerte. Adrian Pop klubelnök értékelte a bajnokság első részét és beszélt az alsóházi rájátszás fontosságáról.

Másfél hét múlva indul a hajsza a feljutásért a 2. Ligában

Az FK Csíkszereda elsőségével zárult alapszakaszt követően a labdarúgó 2. Liga mezőnye már a március utolsó hétvégéjén rajtoló rájátszásra koncentrál. A csíkiak Voluntari ellen kezdenek a play-offban, míg Nyárádtő Újszentes ellen debütál a play-outban.

Folytatta győzelmi sorozatát a nyárádtői csapat

Az alapszakasz utolsó mérkőzésén is megállíthatatlan volt a Nyárádtői Unirea a labdarúgó 2. Ligában, ezúttal a Concordia Chiajna ellen gyűjtötte be a három pontot, ezzel sorozatban a negyedik győzelmet aratta ebben az évben.

A szerencse a hazaiakkal volt, csak a szépítés jött össze az FK Csíkszeredának

Vereséggel, de még így is az első helyen zárta a labdarúgó 2. Liga idei kiírásának alapszakaszát az FK Csíkszereda, miután az utolsó fordulóban egy góllal alulmaradt az FC Voluntari otthonában.

Elkísérhetik a szurkolók az FK Csíkszeredát az alapszakasz utolsó meccsére

Az alapszakasz utolsó mérkőzésén Voluntari-ban játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó 2. Ligában. A találkozóra szombaton reggel szurkolói buszt indítanak.

Szinte biztosan beteltek a helyek a 2. Liga felsőházi rájátszásában

Egy forduló ugyan még hátra van a másodosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakaszából, de már nagymértékben eldőlt annak a hat csapatnak a kiléte, amelyek bejutottak a felsőházi rájátszásba.

Az FK Csíkszereda rácáfolt arra, hogy egy találatnál nem jut tovább

Tizedik hazai győzelmét is behúzta az FK Csíkszereda, miután vasárnap délután 3–1-re verte a CS Afumați együttesét. A meccs után a két vezetőedző és a hazaiak kapusa is értékelt.

Ezúttal belőtte a második gólt, majd erre is rápakolt az FK Csíkszereda

Tökéletes mutatóval zárta a hazai mérkőzéseinek sorát az FK Csíkszereda a labdarúgó 2. Liga alapszakaszában. A CS Afumați ellen a tizedik győzelmét szerezte meg saját közönsége előtt, és ezzel bebiztosította az első helyet a bajnokság első részében.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!