Hirdetés

A meccs feléig még vezetett, végül pont nélkül maradt a Sapientia U23 a Steaua ellen

Az időkérés és a kapuslehozatal nem segített a Sapientia csapatán
Fotó: Sapientia U23

2025. november 14., 22:05

A mérkőzés felénél 2–1-re vezetett a Sapientia U23 csapata a Bukaresti Steaua ellen pénteken este a román felnőtt jégkorongbajnokságban, a hajrában azonban eredményesebbek voltak a fővárosiak, és három góllal győztek.

2025. november 14., 22:05

Sportszerű összecsapás zajlott a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakaszában pénteken este Csíkkarcfalván, ahol a Sapientia U23 a Bukaresti Steauát fogadta. A vendégek ütötték az első gólt, de a hazai fiatalok hamar egyenlítettek, sőt a második harmad közepén át is vették a vezetést.

A tapasztaltabb játékosokból álló román fővárosi együttes azonban a második szünetig fordított, a harmadik játékrész elején pedig kétgólosra növelte előnyét. Az egyetemisták szakvezetése az utolsó percekben a kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, az egyenlítés azonban nem jött össze, sőt, a Steaua még egy gólt lőtt az üres kapuba.

Hirdetés

Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:

Sapientia U23–Bukaresti Steaua 2–5 (1–1, 1–2, 0–2).
Gólszerzők: Noah Julin (16. perc) és Kozma Gergő (31.), illetve Orbán Szilárd (13.), Robert Timaru (38. és 59.), Buda Gábor (40.) és György Szilárd (44.),

Kapura lövések: 18–37.
Büntetőpercek: 2–2.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt és Magyar Áron, illetve Kőszegi Kálmán és Bíró Mátyás.

Sapientia U23: Islik Mihály, Bíró Nándor (kapusok) – István Sándor, Váncsa Krisztián, Márton Tamás, Péter Andor, Mic Ádám (első sor); Szekeres Róbert, Davis Gardner Kinne, Szymon Fus, Ágoston Tamás, Noah Julin (második sor); Incze Béla, Baraboi Csongor, Bogács Tamás, Kozma Gergő, János Dávid (harmadik sor); Málnai Zalán, Fülöp Ákos, Farkas Alpár, Vaslábán Csongor, László Kende (negyedik sor). Szakmai stáb: Jens Brändström (vezetőedző), Tódor Krisztián (másodedző), Horvát Tamás (csapatmenedzser), Császár Róbert (felszerelésmenedzser).

Bukaresti Steaua: Antal Dániel, Adorján Örs (kapusok) – Karel Kubát, Orbán Szilárd, Robert Timaru, Filip Dvořák, Patrik Machala (első sor); Andrei Diaconescu-Grabari, Eduard Cășăneanu, Antal Alfréd, Makszim Ascseulov, Vladislav Teamriuc (második sor); Benedek Roland, Tódor Csaba, György Szilárd, Lázár Menyhért, Buda Gábor (harmadik sor); Ördög Roland (negyedik sor). Stáb: Václav Novák (vezetőedző), Nelu Alexe (másodedző), Marius Cristian Păun (főmenedzser), Ioan Timaru (csapatmenedzser), Vlad Cristian Manoliu (fizikoterapeuta), Danut Sora (orvosi asszisztens).

További eredmények:

Bukaresti Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok 0–27 (0–13, 0–6, 0–8).
Gólszerzők: Lukas Žukauskas 5, Szergej Pajor és Róth Zoltán 3–3, Ilyés Tamás, Király Ádám, Kernászt Máté, Barkó Gergely és Szőcs Zalán 2–2, Antal Előd, Gecse Olivér, Antal László, Horváth Pál, Ferencz Szilárd és Kertész Ákos.

Bukaresti Red Hawks–Galaci CSM 3–0 (2–0, 0–0, 1–0).
Gólszerzők: Adrian Irimia (18.), Mihai Georgescu (19.) és Nicolas Michael Hinz (49.).

A további program:
Kedd (november 18.): 18.30-tól Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona, 19.30-tól Bukaresti Red Hawks–Gyergyói HK, 19.50-től Sapientia U23–Csíkszeredai Sportklub.

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
14
0
0
2
110-28
42
2
Brassói Corona Brassó
16
11
2
0
3
99-46
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
11
0
1
4
113-41
34
4
Bukaresti Red Hawks Red Hawks
16
9
1
0
6
95-52
29
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
9
0
1
6
92-41
28
6
Bukaresti Steaua Steaua
16
8
0
1
7
104-50
25
7
Galaci CSM Galac
16
4
0
1
11
50-72
13
8
Sapientia U23 Sapientia
16
2
1
0
13
43-95
8
9
Sportul Studențesc Sportul
16
0
0
0
16
26-307
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Egy helyen a romániai hokimezőny

Összesen 64 csapat nevezett a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) által szervezett hét országos versenysorozatba a 2026–2027-es szezonra. A mezőny a felnőttbajnokságtól egészen az U13-as korosztályig terjed, emellett női és 3x3-as sorozatot is rendeznek.

A keret ismét átalakul, a cél továbbra is a játékosfejlesztés a Sapientia U23-nál

A Sapientia U23 csapatánál minden nyáron újra kell építeni a keretet. Ez azonban nem jelent problémát, miután a működése alapvető célja, hogy a fiatal játékosokat felkészítse a profi jégkorongra. Idén hat jégkorongozó tudott szintet lépni.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!