A következő időszakban kisebb átalakuláson megy keresztül a székelyföldi együttes játékoskerete. A vezetőség már elkezdte a tárgyalásokat a kiszemelt labdarúgókkal, és reményeik szerint néhányan közülük csatlakoznak a csapathoz az új bajnokságra való felkészülés kezdete előtt.
A napokban a fővárosi sportsajtó tényként kezelte, hogy a Sepsi OSK megszerezte két középpályás, a szerb Mihajlo Neskovic és a brazil Marcelo Freitas játékjogát. A klub sportigazgatója, Hadnagy Attila azonban a Székely Sport megkeresésére közölte, hogy ugyan tárgyalnak az illető játékosokkal, de egyelőre nem írtak alá senkivel.
– nyilatkozta Hadnagy Attila, aki elárulta, hogy összesen legalább hat-hét labdarúgót szeretnének leigazolni a nyáron, és az idegenlégiósok mellett belföldi labdarúgók is vannak a kiszemeltek között.
A Sepsi OSK sportigazgatója kiemelte, szükség van a bővebb játékosállományra, mert jövőben nagyon nehéz bajnokságra számítanak.
– mondta a Székely Sportnak Hadnagy Attila.
A biztos távozók listáján Jonathan Rodriguez, Mihai Bălașa és Mario Rondon neve szerepel, további olyan játékosokról, akik a nyártól elhagyják a csapatot, egyelőre nem tudott beszámolni. A szerződésük végéhez érő labdarúgókkal ugyanis mind tárgyalni fognak, és Bernd Storck vezetőedzővel közösen döntenek arról, hogy kivel hosszabbítanak és kire nem számítanak a folytatásban.
Az együttes két legkeresettebb játékosa Marius Ștefănescu és Pavol Safranko, előbbit folyamatosan csábítja a bajnokságot megnyerő FCSB, utóbbit sajtóhírek szerint a Kolozsvári CFR szerezné meg.
Velük kapcsolatban Hadnagy ismertette, hogy Ștefănescunak még kétéves szerződése van a klubbal, és még nem érkezett érte ajánlat, de amennyiben mindkét fél számára megfelelő összeget fognak kapni, akkor biztos elengedik, hogy magasabb szinten játszhasson, míg Safrankónak a nyáron lejár a szerződése, és meglátása szerint biztos, hogy kapott már ajánlatot más csapattól.
Ami a szezon végén lesérült játékosokat illeti, Hadnagy Attila elmondta, hogy a keresztszalag-szakadást szenvedett és műtéten átesett Nicolae Păun ebben az évben nem valószínű, hogy pályára tud lépni, a szintén megműtött Bogdan Oteliță esetében remélik, hogy az új szezonra való felkészülés kezdetén, június 10-e körül újrakezdheti az edzéseket, mellettük pedig az ínszalagsérüléssel küszködő Kecskés Ákos számára is korábban véget ért a szezon.
A háromszéki klubvezetés nagymértékben meg van elégedve a csapattal a Szuperliga felsőházi rájátszásában elért eredményekkel.
Külön örülünk annak, hogy a legutóbbi mérkőzésen az akadémiánkról két fiatal játékos, Batzula Hunor és Kocsis Norbert bemutatkozott a felnőtt csapatban, és lehet a bajnokság végén még avatunk újoncokat” – fogalmazott Hadnagy Attila.
A sportvezető viszont nehezményezte a játékvezetők több alkalommal elkövetett súlyos tévedését a Sepsi OSK-val szemben.
Ne felejtsük el az itthoni mérkőzésünket a Farul ellen, amikor két gólunkat elvették, és a Kolozsvári CFR elleni idegenbeli meccset, ahol két játékosunkat kitették, és így is szinte kihúztuk a döntetlent. Sajnos ezeket a találkozókat a bírók döntötték el, így kevesebb pontot gyűjtöttünk” – mutatott rá.
Hadnagy Attila megjegyezte, a csapat célja a szezon végén az, hogy legalább az ötödik helyet megtartsák, és remélik, hogy a hátralévő két mérkőzésből a legközelebbi, Bukaresti Rapid elleni pénteken 20 óra 30 perctől kezdődő itthoni összecsapást sikerül behúzni, hiszen ebben az esetben biztosan elkerülik az utolsó pozíciót a felsőházban.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 8 | 5 | 2 | 1 | 12-8 | 49 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 8 | 5 | 0 | 3 | 12-9 | 40 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 8 | 4 | 1 | 3 | 13-13 | 40 |
4 | Konstancai Farul Farul | 8 | 4 | 1 | 3 | 15-12 | 35 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 2 | 3 | 3 | 12-12 | 31 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 8 | 0 | 1 | 7 | 9-19 | 29 |
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!