Magyarország kedden este Írország ellen lép pályára Dublinban az Aviva Stadionban, majd két nappal később, csütörtökön este Izrael érkezik Debrecenbe, hogy a magyar nemzeti csapattal megküzdjön.
Egészen szenzációs formában van a válogatott, ugyanis legutóbb 2022-ben szenvedett vereséget Olaszország ellen a Nemzetek Ligájában.
Azóta 14 mérkőzésen 9 győzelmet aratott és 5-ször döntetlennel vonult le a pályáról. A magyar nemzeti gárda kiváló játékkal jutott ki az Európa-bajnokságra, csoportelsőként végzett a G csoportban, négy ponttal megelőzve a második szerb válogatottat.
Marco Rossi elmondta, hogy most már nincs idő tesztelni, nagyon komolyan veszik az írek és az izraeliek elleni találkozót is, szeretnék kihozni magukból a maximumot ahhoz, hogy reális célt lőhessenek be az Eb-re.
Ami a román válogatottat illeti, kedden este Bulgáriát fogadja hazai környezetben, majd három nappal később Liechtenstein ellen is teszteli a tudását. Legutóbb márciusban játszott barátságos összecsapást, akkor Kolumbia ellen kikapott (3–2), míg Észak-Írországgal döntetlent játszott (1–1).
Az Eb-selejtezőn mutatott játékára azonban a legkevésbé sem lehet panasz, ugyanis a 10 forduló alatt egyetlen vereséget sem szenvedett el, hat győzelemmel és négy döntetlennel az élen fejezte be a csatározást. Tétmeccsen legutóbb 2022 közepén talált legyőzőre, a Nemzetek Ligájában Montenegró gyűrte le 3–0-ra.
Nehéz csoportba került mindkét válogatott a kontinenstornán
Marco Rossi legénysége az A jelzésű kvartettben fog szerepelni, akárcsak a házigazda németek, a svájciak és a skótok. Ez a négyes a világranglistás helyezések alapján a harmadik legnehezebb, s a válogatottakat elnézve az egyik legkiegyensúlyozottabb is. Ami a magyarokat illeti Svájc ellen kezdenek, következik Németország és a végén Skócia.
Románia sincs könnyű helyzetben, az E csoportban Belgium, Ukrajna és Szlovákia is helyet kapott. Június 17-én az ukránokkal kezd Edward Iordănescu együttese, öt nappal később a belgákkal néz farkasszemet, majd a szlovákok ellen zárja a csoportkört.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!