Sokan kíváncsiak voltak a Székelyudvarhelyi FC első hivatalos hazai meccsére az új idényben, több mint négyszázan foglaltak helyet a sétatéri stadion lelátóján.
A nyári melegben rendezett mérkőzés első felében kiegyenlített csata zajlott a pályán, hol az egyik, hol a másik csapat uralta a játékot, a helyzetekre várni kellett. Ezek a 21. percben jöttek el, amikor Gavîrlița elől az utolsó pillanatban mentettek szögletre, a pontrúgást követően Bara lőtt 22 méterről, kevéssel mellé. Ez meghozta az SZFC kedvét, fél óra játékot követően pedig centikre volt a vezetés megszerzésétől, nagyjából 25 méterről, kissé balra a kaputól szabadrúgáshoz jutott,
Györgyi pedig nagyszerűen tekerte el a labdát a sorfal felett, ami aztán a jobb kapufát találta telibe.
A másodosztályos vendégektől Ciobanu válaszolt, de a fiatal Lukács a helyén volt, jól zárta a szöget. A hajrára még egy Györgyi lehetőség maradt, kicselezte a kapust is a bal szélen, ám túlságosan ki volt sodródva, majd hiába emelte a labdát az üres kapura, a hálóra hullott a játékszer.
A második félidőben már érződött a pályán, hogy a foksányiak erőnlétileg jobban állnak, ám hiába ívelték be számtalanszor a labdát az SZFC tizenhatosába, rendre pontatlanok voltak. Az udvarhelyiek már nem tudták olyan könnyen megbontani az ellenfél védelmét, mint az első játékrészben, így úgy tűnt, hogy hosszabbítás lesz a meccsen.
Ám a ráadás első percében egy kipattanót távolról visszalőtt az egyik foksányi játékos,
a labda pedig egy udvarhelyi védő karján csattant, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Ciobanu hidegvérrel belőtte, csapatát pedig továbbjuttatta a harmadik körbe.
Az SZFC-nek nincs oka búslakodásra, hiszen felvette a harcot az egy osztállyal magasabban játszó ellenfelével, az első félidőben mutatott játéka pedig reményt ad a jövőre nézve. A fiúk nagy tapsot kaptak a közönségtől, a kupabúcsú ellenére megérdemelten hangzott el többször is a „szép volt, fiúk!”
Remek védekezésének, hatékony támadójátékának köszönhetően diadalmaskodott a Csíkszeredai Sportklub Debrecenben vasárnap este, ezzel megnyerte a hajdúságiak elleni párharcot és bejutott a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe, ahol a BJAHC lesz az ellenfele.
Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke úgy döntött, hogy megfelezik a jegyek árát, így a szurkolók könnyebben hozzájuthatnak a belépőkhöz a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában zajló hazai mérkőzésekre.
Két nő életét vesztette vasárnap kora este egy Brassó megyei balesetben, miután két személyautó és egy teherautó ütközött össze az 1-es országúton Persány és Vledény között.
Kolozsváron idén is több százan gyűltek össze, hogy méltón emlékezzenek meg nemzeti ünnepünkről. A megemlékezés nemcsak a történelem előtt tisztelgésről szólt, hanem a magyarság élő erejének kifejezése is volt.
Napjainkban egyre többször merül fel a FAFO nevelési stílus fogalma, amely a közösségi média platformjain is egyre nagyobb teret nyer.
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!