A kupasorozatban négy évvel ezelőtt bevezetett lebonyolítás szerint a 41 megye és Bukarest kupagyőztesei hét továbbjutó helyért játszanak, hogy bejussanak a kiírás első fordulójába.
A csapatokat hét régióra osztották, mindegyikben két csoportot alakítottak ki. Ezekben három együttes játszik egymással, az első helyezettek bejutnak a régió döntőjébe, ennek győztese megkapja az adott zóna Román Kupa-trófeáját, egyben kvalifikálja magát a következő szakaszba.
A székelyföldi megyék a 3-as régió 1-es csoportjába kaptak besorolást. Hargita, Kovászna és Maros kupagyőztesei egymással küzdenek meg.
Hargita megyében a Székelykeresztúri Egyesülés, Marosban a Marosvásárhelyi ASA hódította el a trófeát, míg Kovásznában még nem fejeződött be a sorozat, az elődöntőknél tartanak, szerdán 18 órától Papolc–Bardoc és Csernáton–Kovászna mérkőzések lesznek.
A hármas nyertese a 2-es csoportban (Brassó, Fehér, Szeben) élen végző gárdával találkozik a döntőben.
A Román Kupa regionális szakaszában a csoportmérkőzéseket július 9-én, 12-én és 16-án rendezik, míg a régió döntőit július 19-ére írták ki. A sorsolás szerint a székelyföldi megyéket felvonultató 3-as zónában a finálénak a 2-es csoport győztese ad majd otthont.
Labdarúgó Román Kupa, 3-as régió, 1-es csoport:
július 9-én: Hargita–Kovászna
július 12-én: Maros–Hargita
július 19-én: Kovászna–Maros
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!