Hirdetés

Gyorsított ütemben avatnak győztest a Kovászna megyei kupasorozatban

Egy kört hétvégén már letudtak, vasárnap újra pályánóra lépnek a csapatok. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince

A bajnokság lejártával a Román Kupa megyei szakasza szerepel terítéken a háromszéki futballéletben, a szerdán és csütörtökön lejátszott első fordulót követően pénteken kisorsolták a második kör párosításait.

2025. június 20., 19:02

Találatokból nem volt hiány a Kovászna megyei kupakiírás nyitókörében, az újdonsült bajnok Zágon, az ezüstérmes Barót és a bronzérmes Kovászna is magabiztosan lépett tovább a második fordulóba. Itt két csúcspárbajra van kilátás Zágon és Kovászna, illetve Barót és Bardoc között. Bekapcsolódik a tavalyi győztes, Árkos is, amely Csernáton ellen játszik.

A Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület kénytelen gyorsított ütemben lebonyolítani a sorozatot. Vasárnapra már be is ütemezték a második felvonást, majd a jövő hét folyamán rendezik az elődöntőket, valamint a jövő hét végén kerül sor a döntőre is, annak érdekében, hogy idejében letudják jelenteni a kupagyőztes nevét. A döntő helyszínéről még nem döntöttek.

Hirdetés

Labdarúgó Román Kupa, Kovászna megyei szakasz, első forduló:

Bodzaforduló–Kovászna 2–3 (1–1).
Gólszerzők: Kelemen Zalán (30. – öngól), Tudor Prundar (55.), illetve Alin Damian (43., 51., 53.).

Szentkatolna–Zágon 1–4 (1–1).
Gólszerzők: Fábián Domokos 45., illetve Sánta Loránd 42., Sánta Tamás 49., 65., Stroian Szabolcs 83.)

Csernáton–Perkő 10–1 (4–0).
Gólszerzők: Erős Erik (3., 13.), Biró Balázs (40., 85.), Szőcs András (28., 69., 73.), Lukács Attila (60., 89.), Orbán-Beke Árpád (81.), illetve Bartos Benjamin (88.).

Maksa–Barót 4–11 (0–6).
Gólszerzők: Király Nándor (57., 70., 80.), Biró Botond (81.), illetve Gyerő Roland (22., 26., 33., 38.), Bardocz Szilárd (37., 44.), Szabó Géza (60., 86., 88.), Kovács Loránd (63.), Szabó Ádám (88.).

Nagyajta–Bardoc 3–6 (1–4).
Gólszerzők: Boldizsár Iosif 43., Zsombori Zsolt 61., Zsombori Gellért 64., illetve Orbán Balázs 2., 6., 14., Bedő István 17., 68., Szőcs András 65.)

Gelence–Papolc 3–5 (1–4).
Gólszerzők: Vulcan Ádám 23., Lukács Áron 83., 87., illetve Péter Arnold 5., Zangoi Tamás 35., 42., Gabriel Hornea 44., Benedek Roland 90.).

Uzon–Szitabodza 0–4 (0–3).
Gólszerzők: Vlad Neculae 15., Marian Iacob 29., Cosmin Budilean 38., Cristian Murea 61.).

A 2. forduló párosításai:
Csernáton–Árkos,
Zágon–Kovászna,
Papolc–Szitabodza,
Barót–Bardoc.

A párharcokat június 22-én, vasárnap 17 órától vívják.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Elmaradtak a meglepetések a kupasorozat csoportkörének nyitófordulójában

Különösebb meglepetés nélkül zárult a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulója: az esélyesebb csapatok többsége érvényesítette a papírformát. A székelyföldi együttesek közül az FK Csíkszereda győzelemmel, míg a Sepsi OSK vereséggel kezdett.

Tartalékosan is behúzta, győzelemmel rajtolt a kupában az FK Csíkszereda

Felforgatott kezdővel is eredményesen mutatkozott be a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda. A Hargita megyeiek a második félidőben komoly nyomást bírtak ki, majd a hajrában bebiztosították győzelmüket Besztercén.

A kupában feledtetheti bajnoki szereplését az FK Csíkszereda

Az élvonalbeli bajnokságban továbbra is nyeretlen FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójában javíthat, szerdán késő délután a másodosztályú Besztercei Gloria vendégeként lép pályára.

Gyenge szerint a két rövidzárlat sokba került, Burcă tanulási folyamatként tekint a vereségre

Tartalékos összeállításban 3–1-es vereséget szenvedett a Sepsi OSK a Kolozsvári CFR ellen a Román Kupa csoportkörének nyitányán. Gyenge Szilárd a rövidzárlatokat sajnálta, Ovidiu Burcă a fiatalok tapasztalatszerzését hangsúlyozta.

Megküzdött a Kolozsvári CFR-rel, a szépítésre futotta a felforgatott Sepsi OSK-tól (videóval)

Vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Román Kupa csoportkörében a Sepsi OSK, kedden délután tartalékos csapattal 3–1-re kikapott hazai pályán a Kolozsvári CFR-től.

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Rangadóval indul a kupakaland, nagyszerű formában várja a CFR-t a Sepsi OSK

Hét tétmérkőzés óta veretlenül, biztató hazai mérleggel kezdi meg kupaszereplését a Sepsi OSK, amely kedden 18 órától a Kolozsvári CFR-t fogadja a csoportkör nyitányán.

Az egyik székelyföldi csapat kupameccse a képernyőn, a másiké az interneten lesz nézhető

Elkészítették a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójának teljes menetrendjét. Kijelölték, melyiket közvetíti a tévé, melyik kerül a szakszövetség internetes portáljára.

A Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc nyitja a Román Kupa csoportkörét

Elkészítették a labdarúgó Román Kupa csoportkörében az első forduló napokra és órákra lebontott programját. A főtáblás küzdelmek jövő héten a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharccal kezdődnek.

Megismerte ellenfeleit a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda a Román Kupa csoportkörében

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es idényének csoportjait. A két székelyföldi együttes idén elkerülte egymást. Mutatjuk, milyen ellenfeleket kaptak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!