Régi-új edzővel vág neki a következő idénynek a Székelyudvarhelyi FC, a csapatot korábban két alkalommal is irányító Demény Norbert ült le a kispadra. Az edzések hétfőn délben kezdődtek, a csapat közösségi oldalán pedig öt játékost jelentettek be eddig a felsőházi rájátszást megcélzó együttesnél.
Az előző idényben alapembernek számító Györgyi Arthur, Bara Levente és Simó Csongor is hosszabbított, illetve a fiatal Tordai Tamás is marad, míg visszatért Székelyudvarhelyre Bálint Rajmond, aki az előző bajnokságban feljutott a 2. Ligába a Nyárádtői Unireával.
„Nagy mozgás van a csapaton belül, a Székelyföld Labdarúgó Akadémiától is kell még érkezzenek játékosok. Sikerült megegyeznünk a csapat gerincével, így a már korábban bejelentettek mellett
– árulta el a Székely Sport megkeresésére László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere.
„Erős csapatunk lehet, 95 százalékban magyarajkú játékosok lesznek a keretben.
Az Iskolás Sportklubbal is tovább folyik az együttműködésünk, így tőlük Jakab Zalánra, Fosztó Mátéra, Hadnagy Zalánra és Opra Botondra továbbra is számítunk. Velünk edz ifj. Botorok János, Ketesdi Nimród és Szakács Szilárd is, illetve várunk még egy kapust” – sorolta a csapatmenedzser.
A szakmai stábban viszont komoly változás történt, hiszen Lucian Nicolau vezetőedző helyét a székelyudvarhelyi Demény Norbert vette át, Antal Szilamér lett az erőnléti edző, míg távozott Mitra Szilárd másodedző is. „Marosvásárhelyre, a VSK-hoz hívták, ahol korábbi vezetőedzőnk, Mihai Ianc irányít, és ragaszkodott, hogy Szilárd legyen a segédje. Ezúton is szeretném megköszönni az elmúlt négy és fél évet Mitrának, a jelenléte és száz százalékos odaadása nagyon fontos volt számunkra, alappillére volt a csapatnak.
Számos sikert értünk el közösen. Hamarosan megszerzi a B licencet, szerintem ő még visszatér egyszer vezetőedzőként Székelyudvarhelyre, fogunk még együtt dolgozni.
– mondta László Zsolt.
A csapatmenedzser kiemelte, hogy még biztosan lesznek új érkezők az SZFC-hez, és amint szerződést kötöttek velük, érkezik a bejelentés.
Alig van távozó a keretből, hiszen hat játékos nem található meg a tavalyi keretből: Marucza Csanád, Antal Barna, Leonard Vlasa, Matei Licșor, Denis Calo és Șerban Sergiu. „A magja megmaradt a csapatnak, ez nagyon örvendetes, de a teljesítményre is egy lapáttal rá kell rakjunk.
Továbbá örvendünk, hogy hamarosan a felkészülési lehetőségünk is jobb lesz, amint a műgyepes pályán kész lesz az új játékfelület” – tette hozzá.
A tervek szerint az első felkészülési mérkőzést jövő pénteken, július 26-án az FK Csíkszereda 2. ligás együttesével játssza a Székelyudvarhelyi FC, illetve a bajnokság rajtja előtti hétvégén játszanak a Marosvásárhelyi VSK-val. A többi felkészülési meccs függ attól, hogy milyenre sikeredik az SZFC kupakalandja, ami július 31-én kezdődik.
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!