HIRDETÉS

A Sepsi számára a legjobb eredmény született Galacon

Eseményekben nem volt gazdag a mérkőzés, nem csoda, hogy nem esett gól
Fotó: Facebook/Oțelul Galați

Két, nehéz anyagi helyzetben levő és egyben vezetőedzőcserén átesett csapat találkozott szombaton Galacon a labdarúgó Szuperliga 22. fordulójában. A meccs végeredményével egyik fél sem lehet elégedett, ez pedig a Sepsinek kedvez.

A téli szünetben mindkét együttest elhagyta korábbi vezetőedzője, a Galaci Oțelul kispadjáról az év vége előtt állt fel Dorinel Munteanu, míg a Petrolul Ploiești-től karácsony napján távozott Mehmet Topal. Mindkét csapatnál megtalálták az utódokat, Galacon Ovidiu Burcă, míg Ploiești-en Adrian Mutu vette át az irányítást.

Habár a szombati meccsen mindkét fél előtt adódott pár lehetőség, igazán nagy helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, a játék színvonaláról sokat elmond, hogy egyszer-egyszer találták el a kapu felületét. A csata kiegyenlített volt, habár a Petrolul jóval többször próbálkozott a gólszerzéssel, eredménytelen volt.

A gól nélküli döntetlen a pénteki nyitómeccsen 3–2-es vereséget szenvedett Sepsi OSK-nak kedvez, hiszen a hatodik Petrolul csak egy ponttal növelte előnyét, míg a táblázaton 11. Galac nem közelített túlságosan.

A háromszékiek jövő vasárnap épp a galaciakat fogadják.

A nap másik meccsén a hajrában két büntetőt is értékesítő Kolozsvári U fordított a Gloria Buzăuval szemben és két pontra növelte előnyét a Hermannstadt csapatával 1–1-et játszó FCSB-vel szemben.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 22. forduló
Galaci Oțelul–Petrolul Ploiești 0–0

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 22. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
22
11
7
4
34-19
40
2
FCSB FCSB
22
10
8
4
33-22
38
3
Bukaresti Dinamo Dinamo
22
9
10
3
31-20
37
4
Universitatea Craiova U Craiova
22
9
9
4
34-22
36
5
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
22
9
9
4
37-27
36
6
Bukaresti Rapid Rapid
22
7
11
4
26-20
32
7
Petrolul Ploiești Petrolul
22
7
11
4
23-21
32
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
22
8
6
8
30-26
30
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
22
7
6
9
25-33
27
10
Aradi UTA UTA
22
6
8
8
23-25
26
11
Galaci Oțelul Oțelul
22
5
10
7
17-21
25
12
Konstancai Farul Farul
22
5
10
7
21-28
25
13
Unirea Slobozia Slobozia
22
7
4
11
24-33
25
14
Jászvásári Poli Jászvásár
22
6
4
12
21-34
22
15
FC Botoșani Botoșani
22
4
7
11
18-30
19
16
Gloria Buzău Gloria
22
4
4
14
19-35
16
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Új időszámítás a Sepsinél, Suciu nélkül

Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.

Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

`
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Egyedi rekordot állított fel a Sepsi OSK volt alapembere

A bajnoki címvédő FCSB diadalával indult a 2025–2026-os hazai labdarúgószezon, a Szuperkupa-mérkőzésen legyőzte a kupagyőztes Kolozsvári CFR-t. A fővárosiaktól Marius Ștefănescu, a Sepsi OSK volt játékosa sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

A Szuperligára hangolva: háromnyelvűre váltott az FK Csíkszereda

Új szintre lépett az FK Csíkszereda kommunikációja: a klub honlapja immár három nyelven – magyarul, románul és angolul – is elérhető, a közösségi oldalon pedig kétnyelvű tájékoztatás zajlik.

A szépítés összejött az FK Csíkszeredának az MTK-val szemben

Az ausztriai edzőtábor végéhez közeledve a szlovéniai Muraszombaton játszott felkészülési mérkőzést csütörtök délben az FK Csíkszereda, az NB I-es MTK Budapest ellen. Alaposan megnyomta az elejét a fővárosi alakulat.

Az FK Csíkszeredánál nyitottak mindenki előtt, de a közösségi küldetés mentén építkeznek

Kendőzetlen kérdésekkel szembesítették Szondy Zoltánt, az FK Csíkszereda elnökét a Digi Sportnak adott interjújában. Többek között a román játékosok és a román nyelvű kommunikáció mellőzését kifogásolták. A klubvezető egyértelmű válaszokat adott.

Az FK Csíkszereda egyensúlyozni kényszerül a szabálytisztelet és a bennmaradás között

Az FK Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltán szerint a klub mindent megtesz, hogy megfeleljen az új élvonalbeli 5+6-os szabálynak, ám a magyar és román szövetségi döntések együttes hatása rendkívül megnehezítette a keretépítést.

Önbizalommal telve várja a szezonrajtot a Kolozsvári CFR

Remekelt az ausztriai edzőtáborban lejátszott barátságos meccsein a Kolozsvári CFR. A hétvégén már hivatalos mérkőzésen lép pályára, az FCSB elleni párharcban a Szuperkupa elhódítása a tét. A nyári szünetben számos változás történt az együttes keretében.

Az FK Csíkszereda példát mutat – bérletkörkép a romániai fociélvonalban

Miközben a román labdarúgó Szuperliga nagyágyúi prémium árakat kérnek a VIP-szektorért, az FK Csíkszereda közösségbarát bérletekkel mutat példát. Körképet készítettünk a 2025–2026-os élvonalbeli szezon jegy- és bérletárairól.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!