HIRDETÉS

A Sepsi OSK edzője szerint két büntetőt érdemelt volna a csapata

A mérkőzés során több büntetőgyanús szituáció is volt
Fotó: Pinti Attila

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszának harmadik játéknapján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a Bukaresti Dinamót fogadta, a találkozó 1–1-es döntetlennel zárult. A meccs után csalódottan nyilatkoztak a háromszéki együttesnél.

Akárcsak az első két fordulóban, ezúttal is egy nagyon erős első félidőt produkált a Sepsi OSK, megszerezték a vezetést, a második játékrészben viszont kevésbé voltak már lendületesek és végül egyenlíteni tudott a bukaresti együttes.

HIRDETÉS

A mérkőzés során több büntetőgyanús szituáció is volt, azonban egyszer sem mutatott a tizenegyespontra Horațiu Feșnic játékvezető.

„Mit is mondhatnék? Csalódott vagyok természetesen. A kezünkben tartottuk a meccset, majd ehhez a játékvezető is kellett, hogy 1–1-es végeredmény legyen.

Volt, amikor kézzel akadályoztak meg az ellenfél játékosai egy kapura tartó labdát, ez pedig minden helyzetben büntetőt kellene érjen. A második félidőben is voltak érdekes döntései a bírónak, ami bosszantó számunkra.

Az utolsó pillanatban is érdekes helyzet alakult ki, a védő nem is a labdával foglalkozott, csak azzal, hogy a mi játékosunk ne érhesse el a játékszert. Úgy gondolom az lett volna a minimum, hogy kimegy és megnézi monitoron mi történt” – mondta el az összecsapás utáni sajtótájékoztatón csalódottan Bernd Storck vezetőedző.

A legkevésbé sem volt elégedett a játékvezető döntéseivel a német szakember •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A legkevésbé sem volt elégedett a játékvezető döntéseivel a német szakember
Fotó: Pinti Attila

A német szakember hangsúlyozta, hogy többször is kérdőre vonta a negyedik játékvezetőt, aki folyamatosan mondogatta, hogy vizsgálják az eseteket, de nem lett belőle semmi. Hozzátette, hogy a csapat játékstílusa rendben van és összességében a három forduló alatt hét ponttal elégedettek lehetnek. Van még hová fejlődniük, de nagyjából egy ilyen rajtot álmodtak meg maguknak.

Kapcsolódó

Örülök a frissen igazolt játékosainknak, akik minden alkalommal igyekeznek megmutatni, hogy mire képesek és megvan bennük a küzdőszellem.

Nehéz mindenkinek lehetőséget adni a meccseken, de nyilván edzésen mindenkit figyelünk és aki ott bizonyít, az a gyepen is megmutathatja élesben. Van még mit csiszolni a játékon, azonban jó úton haladunk” – nyilatkozta a Sepsi OSK vezetőedzője.

Florin Ștefan kiváló mozdulattal talált be •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Florin Ștefan kiváló mozdulattal talált be
Fotó: Pinti Attila

A döntetlen utáni villáminterjúban megszólalt a Sepsi OSK két védője, Florin Ștefan és Denis Ciobotariu is, mindketten egyetértettek abban, hogy az első játékrészben minőségi futballt tudtak produkálni, azonban a második 45 percben ez már nem jött össze és túl sok teret kapott a Dinamo.

Elmondásuk szerint igazságos eredmény az 1–1 és elégedettek az eddig bezsebelt hét egységgel.

A fővárosi gárda vezetőedzője, Željko Kopić elismerően beszélt a háromszéki együttesről és kiemelte, hogy nagyon nehéz Sepsiszentgyörgyön játszani.

Željko Kopić elismerően beszélt a háromszéki együttesről •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Željko Kopić elismerően beszélt a háromszéki együttesről
Fotó: Pinti Attila

„Nyilván megvoltak a saját elképzeléseink a meccs előtt, elkészítettük a taktikánkat, azonban az ellenfelünk nagyon bátran jött előre és magasan letámadott a labdákért. Ennek ellenére sikerült őket hibára kényszeríteni és az első félidőben két lehetőségünk is volt, viszont betalálni nem tudtunk, a második félidőben viszont sikerült kiegyenlítenünk. Abdallah? Nagyon jól játszik, minden meccsen ő sem tud betalálni, most csak kapufáig jutott” – mondta el a meccs utáni interjúban a horvát szakember.

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK három forduló után hét pontot zsebelt be és a második helyet foglalja el a pontvadászatban. A következő játéknapon augusztus 5-én, hétfőn 22 órától a Bukaresti Rapid otthonában játszanak.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 3. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Leáll a bérletárusítás, a Dinamo elleni nyitányra készül az FK Csíkszereda

Ideiglenesen felfüggeszti a szezonbérletek árusítását az FK Csíkszereda. A klub az első mérkőzésére való előkészületekre hivatkozva szünetelteti az értékesítést, amely jövő keddtől folytatódik.

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Egyedi rekordot állított fel a Sepsi OSK volt alapembere

A bajnoki címvédő FCSB diadalával indult a 2025–2026-os hazai labdarúgószezon, a Szuperkupa-mérkőzésen legyőzte a kupagyőztes Kolozsvári CFR-t. A fővárosiaktól Marius Ștefănescu, a Sepsi OSK volt játékosa sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

A Szuperligára hangolva: háromnyelvűre váltott az FK Csíkszereda

Új szintre lépett az FK Csíkszereda kommunikációja: a klub honlapja immár három nyelven – magyarul, románul és angolul – is elérhető, a közösségi oldalon pedig kétnyelvű tájékoztatás zajlik.

A szépítés összejött az FK Csíkszeredának az MTK-val szemben

Az ausztriai edzőtábor végéhez közeledve a szlovéniai Muraszombaton játszott felkészülési mérkőzést csütörtök délben az FK Csíkszereda, az NB I-es MTK Budapest ellen. Alaposan megnyomta az elejét a fővárosi alakulat.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!