A harmadosztályú bajnokság 9-es csoportjának őszi szezonját a harmadik helyen befejező nyárádtői csapat programja nagyon nehéz az alapszakasz végén, hiszen a márciusi folytatáskor az utolsó három fordulóban mind a felsőházi rájátszásra pályázó csapatok, a Gyulafehérvári Unirea, a Kudzsiri Metalurgistul és a Medgyesi SK ellen játszanak.
„Elemezve a csoportunk állását, azt tapasztaltuk, hogy az első hét helyezett közül hat együttesnek feljutási reményei vannak. Nagyon nehéz feladatunk lesz, de erre készülünk. Amennyiben sikerül legyőznünk a gyulafehérváriakat, nagyban bebiztosítsuk helyünket a felsőházban, a Kudzsir kényelmetlen és összeszokott csapat, a Medgyes pedig meglepetést okozott az ősszel azzal, hogy a második helyen végzett” – fejtette ki az erőviszonyokról a Székely Sport érdeklődésére Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke.
Mint hangsúlyozta, ha a végső célkitűzésük a feljutás a másodosztályba, akkor egyértelmű, hogy meg kell nyerjék a hátralévő mérkőzések nagy többségét. A céljuk eléréséért viszont előbb be kell jussanak a felsőházba, majd elérni az osztályozót érő helyeket.
– fogalmazott a sportvezető.
A nyárádtői csapat a bajnoki szünetben eddig három barátságos mérkőzésen lépett pályára, a Maros megyei 4. ligás elitbajnokságban szereplő Dicsőszentmártoni A&A Grup ellen 4–0-ra győzött, míg a hozzá hasonlóan harmadosztályú Szatmárnémeti VSK-val páros meccset játszottak, az elsőt 1–0-ra elveszítették, a másodikat viszont 1–0-ra megnyerték.
Megtudtuk, hogy helyi szinten zajlik a csapat felkészülése, a következő időszakban pedig még hat edzőmérkőzésük lesz rendszerint 3. ligás ellenfelekkel, sorrendben a Gyulafehérvári CSU-val, a Temes megyei Újpéccsel, a Székelyudvarhelyi FC-vel, a Pécskai Progresullal, a Zilahi SCM-vel és a Zernyesti Olimpic-kel találkoznak.
A klubelnök közölte, hogy a keretük közel véglegesnek tekinthető a bajnokság második részére. Még egy támadót szeretnének szerződtetni a csapatkapitány Victoraș Astafei mellé, de ezenkívül minden posztra két játékossal rendelkeznek.
A télen egy fontos leigazolást hajtottak végre, a Maros megyei származású, élvonalbeli tapasztalattal rendelkező Ovidiu Horșia érkezett erősítésként. A 23 éves középpályás korábban rövid ideig az FCSB-nél, majd a Medgyesi Gaz Metannál, a Jászvásári Polinál és a Kolozsvári U-nál is játszott, a jelenlegi idény első felében pedig a másodosztályban a CSM Alexandria labdarúgója volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Besztercei Gloria Beszterce | 15 | 11 | 3 | 1 | 34-11 | 36 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 15 | 9 | 3 | 3 | 17-8 | 30 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 15 | 8 | 3 | 4 | 27-14 | 27 |
4 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 15 | 7 | 3 | 5 | 25-14 | 24 |
5 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 15 | 7 | 2 | 6 | 28-23 | 23 |
6 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 15 | 6 | 4 | 5 | 23-22 | 22 |
7 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 15 | 6 | 2 | 7 | 20-29 | 20 |
8 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 15 | 2 | 5 | 8 | 16-24 | 11 |
9 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 15 | 1 | 6 | 8 | 18-38 | 9 |
10 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 15 | 1 | 3 | 11 | 7-32 | 6 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!