Hirdetés

Visszavágott az aradiaknak, megnyerte a rangadót a Sepsi-SIC

Magabiztos játékkal végig kézben tartották a mérkőzést. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Magabiztos játékkal végig kézben tartotta a mérkőzést, és végül 89–77-re legyőzte az Aradi FCC Baschet csapatát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 12. fordulójában.

2026. január 04., 21:59

Rögtön rangadóval indította az évet a Sepsi-SIC, amely vasárnap a Szabó Kati sportcsarnokban az éllovas aradiakat fogadta, akiktől a szezon elején kikaptak idegenben.

Hirdetés

A háromszéki együttes már az első negyedben jelezte fölényét, amikor 29–21-re ellépett, majd tovább növelte az előnyt.

A második játékrészt is a házigazda nyerte, így tizenkét pontos vezetéssel vonulhatott pihenőre (51–39).

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A folytatásban az aradiak próbáltak közelebb férkőzni, de a hazaiak válaszolni tudtak a kosaraikra. A harmadik és a negyedik negyed kiegyenlítettebb játékot hozott, ám

a Sepsi-SIC előnye egyszer sem forgott veszélyben, és végül abszolút megérdemelten nyert.

Zoran Mikes csapatának mérlege jelenleg nyolc győzelem és egy vereség, ezzel ugyan csak a negyedik helyet foglalja el, de egy meccsel kevesebbet játszott.

Női kosárlabda, román bajnokság, alapszakasz, 12. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Aradi FCC Baschet 89–77 (29–21, 22–18, 20–19, 18–19).
A Sepsi-SIC pontszerzői: Gereben 19, Davis 19, Cătinean 14, Armanu 13, Szabó 12, Mérész 12.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!