A rutinos középpályás tavaly nyáron igazolt a Konyasporhoz, amely 300 ezer eurót fizetett érte cserébe a román bajnoki címvédő FCSB-nek. A bukaresti gárdánál rendszerint epizódszerep jutott neki, és a klubváltás sem hozott fordulatot,
a török Szuperligában sem tudta beverekedni magát a kezdőbe és leginkább csereként lépett pályára.
Marius Ștefănescu abban reménykedhetett, hogy az edzőváltás után több lehetőséget kap Cagdas Atan irányításával, de azóta még rosszabbá vált a helyzete, az utóbbi négy bajnoki meccsen a kispadon maradt.
Összesen tizenegy találkozón játszott a Konyaspor színeiben és mindössze egy gólt szerzett a Török Kupában.
A helyi sajtó arról ír, hogy a 27 éves Ștefănescu nem szerepel az új edző terveiben az idény második felére, és a téli szünetben az elsők között lesz, akik távoznak, Pedrinho és Josip Calusic mellett. A Merhaba Gazetesi értesülései szerint a Konyaspor vezetőedzője már továbbította a klubvezetés felé azoknak a labdarúgóknak a listáját, akiket nem kíván tovább a csapatnál látni.
Ennek értelmében valószínű, hogy Ștefănescu januárban távozik, hogy helyére más játékost igazoljanak.
Marius Ștefănescu pályafutásának legsikeresebb időszaka továbbra is a Sepsi OSK-hoz köthető. Egyértelmű húzóember volt, 191 mérkőzésen 37 gólt és 26 gólpasszt jegyzett, két Román Kupát és két Szuperkupát hódított el a sepsiszentgyörgyi együttessel. Utána az FCSB-nél 49 találkozón játszott és 9 gólt szerzett, bajnoki címet és Szuperkupát nyert a fővárosiakkal.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!