HIRDETÉS

Változatlanok a célkitűzések, az Euroliga csoportkörébe jutna a Sepsi-SIC

Az elmúlt hétvégén a Sepsi Tabakó Fesztiválon mutatták be a kosárlabdacsapat keretét
Fotó: Miska Brigitta

2022. szeptember 08., 12:09

Összeállt a bajnoki címvédő és kupagyőztes Sepsi-SIC játékoskerete, és Zoran Mikes irányításával már el is kezdte felkészülését az októberben rajtoló szezonra. A háromszéki női kosárlabdaklub idén ismét megcélozza a legrangosabb kontinensviadal, az Euroliga csoportkörét.

2022. szeptember 08., 12:09

Miután a székelyföldi együttes idén újabb két trófeával gazdagodott, a klub szakmai vezetése a nyári szünet alatt sem tétlenkedett az új igazolások terén, így egy jelentősen átalakított játékoskeret nézd majd szembe a kihívásokkal. Márpedig ezekből lesz bőven, hiszen az utóbbi évek sorozatos sikerei, illetve a szurkolók elvárásai arra kötelezik a zöld-fehéreket, hogy begyűjtsék az újabb bajnoki címet és kupagyőzelmet. És míg erre valós esély mutatkozik, addig nemzetközi porondon már jóval nagyobb feladat előtt állnak, hiszen két korábbi sikertelen próbálkozás után ismét megpályázzák az Euroliga csoportkörét.

HIRDETÉS

Ehhez azonban előbb egy selejtezőtornán kell részt venniük, amelyet október 11–13. között rendeznek Belgrádban, és ahol a továbbjutás érdekében olyan ellenfelek ellen kell megküzdeniük, mint a házigazda Crvena Zvezda és a görög Olimpiakosz Pireusz. A csoport győztese bebiztosítja helyét az Euroliga főtábláján, a második és harmadik helyezettnek viszont meg kell majd elégednie az Európa Kupa-szerepléssel. Ezt megelőzően azonban előbb elrajtol a hazai pontvadászat is, a közelgő megmérettetésekre pedig Zoran Mikes tanítványai már gőzerővel készülnek.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Mivel az elmúlt idény lezárását követően a Sepsi-SIC idegenlégiósai egy kivételével elhagyták a csapatot – csupán az amerikai Britney Jones tért vissza Sepsiszentgyörgyre –, pótlásukról gondoskodni kellett, ami sikerült is, hiszen nem kevesebb mint öt újonnan igazolt külföldi kosárlabdázó csatlakozott a háromszékiekhez. Az új idényben a zöld-fehér mezt ölti majd magára a bolgár Borislava Hristova, az északmacedón Ivana Kmetovszka, az amerikai Khadijiah Cave, a dán Maria Jespersen, illetve a belga és kongói állampolgársággal rendelkező Bethy Mununga.

Ugyanakkor távoztak a székelyföldi együttestől Alina Podar, Anisia Croitoru és Nemes Gréta, viszont a tavalyi keret tagjai közül Orbán Nikolett, Ioana Ghizilă, Ștefania Cătinean és Anamaria Pop továbbra is Zoran Mikes rendelkezésére állnak, hasonlóképpen a nagy visszatérő Annemarie Gödri-Părău, aki gyerekvállalás miatt egy évet kihagyott, most azonban ismét edzésbe állt. A sort Andreea Mititelu egészíti ki, aki a Konstancai Phoenix csapatától érkezett, illetve Botos Petra, Daria Toma és Lana Mikes személyében további három utánpótláskorú játékos is a kerethez tartozik.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A háromszékiek ügyvezető igazgatója, Rusz István érdeklődésünkre elmondta, ez a játékosállomány immár véglegesnek tekinthető, sikerült elképzeléseik szerint összerakni a csapatot, augusztus végére pedig már meg is fújták a gyülekezőt, a lányok a kötelező orvosi vizsgán is átestek, és zavartalanul készülhetnek az új idényre.

A klubvezető arról is beszámolt, hogy az alapozás után szeptember 16–17-én megrendezik a Sepsi Kupát, amelyen a házigazdák mellett részt vesz majd a magyar NB I-ben szereplő budapesti TFSE, a török Besiktas Istanbul, a negyedik csapat kiléte a következő napokban derül ki. Azt követően pedig már a bajnoki rajtra, illetve az Euroliga-selejtezőre összpontosítanak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A női kosárlabda Nemzeti Liga 2022–2023-as idénye október 1-jén tizenegy csapat részvételével rajtol, az alapszakasz március 18-áig tart, a bajnokság pedig legkésőbb április 24-én véget ér. Az alapszakaszban oda- és visszavágókat rendeznek, majd a legjobb nyolc a felsőházi rájátszásban folytatja. Az első forduló mérkőzéseit tavalyhoz hasonlóan idén is egy helyszínen rendezik.

A Sepsi-SIC a Kolozsvári Universitatea ellen kezd, a Marosvásárhelyi Sirius KK ellenfele a Brassói Olimpia lesz, míg a Kézdivásárhelyi SE az újonc Konstancai CSM-vel találkozik.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

`
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Krónika

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

A Galatasaray ellen juthat a főtáblára a sepsiszentgyörgyi kosárcsapat

A Sepsi-SIC a török Galatasarayt kapta ellenfélül a selejtezőben a női kosárlabda Euroliga 2025–2026-os idényének szerdai sorsolásán. Továbbjutás esetén többek között a Sopron Baskettel találkozhatnak.

Újra az Euroliga kapujában a Sepsi-SIC

A legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében bizonyíthat a hazai bajnok Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata. A főtáblára jutásért egy párharcot kell sikerrel vegyen, de ehhez bravúrra lesz szüksége.

A Sepsi-SIC három játékosára számítanak a román női kosárválogatottban

Az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére készül a női román kosárlabda-válogatott, amely négy játéknap elteltével sereghajtó az F csoportban. Alexandru Olteanu szövetségi kapitány keretet hirdetett, a Sepsi-SIC három játékosára számít.

Csak megszorongatni tudta szerb ellenfelét, vereséggel búcsúzott a Sepsi-SIC az Eurokupától

Utolsó csoportmeccsét játszotta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Eurokupa 2024–25-ös kiírásában, csütörtökön este saját közönsége előtt szenvedett vereséget a Crvena zvezda együttesétől és a harmadik helyen zárta a C kvartettet.

Eddig egy meccsen sem dobott ennyire kevés pontot, kikapott Spanyolországban a Sepsi-SIC

Nehéz összecsapáson van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, ugyanis a háromszéki alakulat szerdán este a spanyol IDK Euskotren otthonában lépett pályára a női kosárlabda Eurokupa 5. fordulójában. A házigazda hozta a kötelezőt és simán nyerte a meccset.

Négy Sepsi-SIC-játékos utazik az Eb-selejtezőre a női kosárválogatottal

Folytatódik a csatározás a női kosárlabda Európa-bajnokságon való részvételért, a selejtezősorozatban Románia legjobbjai most idegenben kell bizonyítsanak. Alexandru Oltea­nu szövetségi kapitány négy Sepsi-SIC-játékost hívott be a tizennégy fős keretbe.

Érvényesítette a papírformát, megvan a Sepsi-SIC első győzelme az Eurokupában

Saját közönsége előtt lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, szerdán este a görög Proteasz Voulasz együttesét látta vendégül a női kosárlabda Eurokupa 4. fordulójában. A háromszéki alakulat megszerezte első győzelmét a sorozatban.

Hiába vezetett végig a hosszabbításban, kikapott Szerbiában a Sepsi-SIC

Újabb vereséget szenvedett el a női kosárlabda Eurokupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután a harmadik játéknapon, csütörtökön este nem tudta megverni a házigazda Crvena zvezda együttesét.

Végig futott az eredmény után a Sepsi-SIC a spanyolok ellen

Elveszítette a második mérkőzését is a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörében, csütörtökön este hazai közönség előtt végig hátrányban játszva maradt alul a spanyol IDK Euskotren csapatával szemben.

Nagy hátrányt dolgozott le a Sepsi-SIC, a hosszabbítás döntött

Finoman fogalmazva sem indította jól a mérkőzést a háromszéki együttes Görögországban a női kosárlabda Európa Kupában. A találkozó második felében aztán összekapták magukat a csajok.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!