A román élvonalbeli bajnokság előző idényében a sepsiszentgyörgyi együttes visszahódította a bajnoki címet, ráadásul duplázott is, hiszen korábban a Román Kupát is megnyerte.
A bajnoki aranynak köszönhetően a Sepsi-SIC jogot szerzett arra, hogy induljon az Euroliga selejtezőjében, így
két év után újra lehetősége van arra, hogy kvalifikálja magát a kontinens legjobb csapatait felvonultató főtáblára.
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) közzétette az Euroliga 2025–2026-os szezonjában résztvevő klubokat. Összesen 21 gárda nevezett be a sorozatba: közülük 11 csapat automatikusan a csoportkörben kapott helyet, míg a további 10 együttes selejtezőn küzd meg a továbbjutásért.
A főtáblán szereplő csapatok a következők: a címvédő cseh ZVVZ USK Praha, a török Fenerbahçe, a francia Basket Landes, a spanyol Valencia Basket Club, az olasz Beretta Famila Schio, a magyar Sopron Basket, a lengyel Arka Gdynia, a görög Olympiacos SFP, a török CBK Mersin, a francia Flammes Carolo Basket és a spanyol Spar Girona.
A selejtezőben szereplő 10 együttest öt párosításba sorolták, és oda-visszavágó rendszerben találkoznak egymással szeptember 17-én és 24-én.
A párharcok győztesei bejutnak az Euroliga főtáblájára, míg a vesztesek az Európa Kupában folytatják a nemzetközi szereplést.
A Sepsi-SIC-nek bravúrt kellene végrehajtania a selejtezőben, hiszen több neves klub közül kerül ki az ellenfele: a török Galatasaray, a francia Tango Bourges Basket, a spanyol Casademont Zaragoza, az olasz Umana Reyer Venezia, vagy a magyar DVTK Miskolc együttesét kaphatja. A selejtező párosításának sorsolását július 23-án tartják.
A sepsiszentgyörgyi klub két évvel ezelőtt negyedik nekifutásra története során először jutott be az Euroliga csoportkörébe, miután a selejtezőben kettős győzelemmel búcsúztatta a legrangosabb európai kupasorozat rekordbajnokát, a lett TTT Riga együttesét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!