A csoport első fordulójában a kolozsváriak a finn Salon Vilpas együttesét győzték le 106:97 arányban, az elődöntőben pedig a házigazda, görög BC Periszterit verték 84–74-re.
A továbbjutó kilétéről döntő összecsapáson Mihai Silvășan vezetőedző legénysége pénteken este a svájci Fribourg Olympic-kel csatázott, a mérkőzés legnagyobb részében vezetve 77–64-re magabiztosan nyert.
Harmadik győzelmével a Kolozsvári U-BT először szerepel a Bajnokok Ligája főtábláján – amely az Euroliga után a második legrangosabb európai kupasorozatnak számít – , a G jelű négyesben ellenfelei a török Darussafaka Tefken, az olasz Happy Casa Brindisi és az izraeli Hapoel Holon lesznek.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!