A Román Kosárlabda Szövetség (FRB) kijelölte a hazai kosárlabdaéletet újraindító férfi Román Kupa első tornáinak rendező városait. A sorozatban érdekelt 13 együttest három csoportra osztották fel korábban, a VSK Csíkszereda pedig a B-jelű ötösbe került.
Lászlófy Botond csapatának Nagyváradra kell utaznia, a csíki csapatnak október 17–22. között sorrendben a Bukaresti Steaua gárdájával, a házigazdával, a SCM Craiovával és a Konstancai Athletic együttesével kell megmérkőznie az Antonio Alexe Arénában.
A másik két kvartett meccseit Bukarestben és Nagyszebenben rendezik.
Mindegyik csoportból az első és a második, illetve a két legjobb csoportharmadik kvalifikál a nyolcas döntőbe.
Az első forduló találkozóinak egy részét a Digi Sport tévécsatorna fogja közvetíteni, ugyanakkor a szövetség YouTube-oldalán is követni lehet majd a találkozókat.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!