Egy nappal korábban az Olimpiakosz Pireusztól vereséget szenvedő zöld-fehéreknek szerdán este mindenképpen győzelemre volt szükségük ahhoz, hogy még maradjon halvány reményük a továbbjutásra, és elmondható, hogy ennek érdekében minden tőlük telhetőt meg is tettek a Crvena zvezda elleni összecsapáson.
Bár a találkozó a házigazdák triplájával indult, a háromszékiek nem késlelkedtek a válasszal olyannyira, hogy a Jespersen-Jones páros pontos dobásainak köszönhetően a 7. percben már tizenegy ponttal vezettek, a negyed végéig pedig még erre is sikerült rátenniük egy lapáttal (26–12). A folytatásban is megmaradt a háromszékiek lendülete, a remek védekezés mellé eredményes támadójáték társult, ezúttal Mununga és Cave remekelt, de Hristova is hozzátette a magáét, így nem véletlen, hogy húszpercnyi játékidő után a Sepsi-SIC huszonhét pontos előnyre tett szert (55–28).
Szünet után viszont akadozni kezdett Zoran Mikes tanítványainak játéka, de ekkor a szerbek még nem tudták ezt kihasználni, ők is sok hibát vétettek, így a harmadik negyed igencsak pontszegényre sikeredett. A záró felvonásban viszont a szentgyörgyi lányokon egyre inkább kezdtek megmutatkozni a fáradtság jelei, a házigazdák pedig elkapták a fonalat, szinte minden pozícióból betaláltak, így össze is hoztak egy 12–0-s sorozatot, amivel jelentősen apadt a zöld-fehérek előnye, akik a mérkőzés utolsó perceiben még össze tudták szedni maradék erejüket, és végül húszpontos különbséggel (83–63) nyerték a találkozót.
Ezzel a sikerrel a Sepsi-SIC matematikailag még megőrizte továbbjutási esélyét, azonban ehhez arra van szükség, hogy a csütörtöki Crvena zvezda–Olimpiakosz összecsapás a szerbek 19 vagy 20 pontos győzelmével érjen véget, aminek viszont elég kevés a valószínűsége. Minden ettől eltérő eredmény esetén a háromszékiek a csoport második helyén végeznek, ami azt jelenti, hogy nemzetközi szereplésüket az Európa Kupa csoportkörében folytathatják.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!