A sepsiszentgyörgyi csapat végig hátrányban játszott az egy héttel ezelőtti lyoni első mérkőzésen, amelyen többször is felzárkózott, de a vereséget nem tudta elkerülni. Végül 91–76 arányban maradt alul, 15 pontos hátrányt kellene ledolgoznia a szerdán 19 órától a Sepsi Arénában kezdődő visszavágón, amelyet élőben közvetít a Digi Sport 4 csatorna.
A mérkőzést megelőzően a Sepsi-SIC magyarországi játékosa, Gereben Lívia először a franciaországi odavágóról nyilatkozott, úgy véli, a tizenöt pontos vereség úgy született meg, hogy elég sok hibával játszottak, sok könnyű kosarat kaptak a palánk alól, az ellenfél sokszor üresen dobhatott. „Kielemeztük ezeket a hibákat, ezekre nagyon oda kell figyelnünk, és a rotáció is jobb kell legyen. Úgy éreztem, verhető a francia csapat, attól függetlenül, hogy nagyon jó játékosokkal rendelkeznek” – mutatott rá.
„Úgy gondolom, esélyünk van nemcsak a győzelemre, hanem, hogy a tizenöt pontot le is tudjuk dolgozni” – jegyezte meg a 23 éves kosárlabdázó.
Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője közölte, senki nem veheti el tőlük a reményt a továbbjutásra, készen állnak a visszavágóra. „A lehető legtöbbet fogjuk nyújtani, komoly erőfeszítéseket teszünk, ez teljesen biztos. Remélem, hogy a játékunk közel lesz a tökéleteshez, és meglepetésként valami különlegeset tudunk véghez vinni.
– fogalmazott a bosnyák szakvezető.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!