A román bajnoki címvédő háromszéki gárda szinte teljesen átalakult, de immár végleges kerettel várja a szezon első tétmérkőzését. Zoran Mikes együttese a nyáron komoly változásokon ment keresztül: több új játékos érkezett, miközben sokan távoztak, emellett kulcsemberek hosszabbították meg szerződésüket. A szakmai stábban is történt változás, hiszen Slobodan Kecman személyében bosnyák segédedző csatlakozott a klubhoz.
A nyáron a csapathoz igazolt többek között Patricia Haranguș, Szabó Fanni, LaDazhia Williams, Domonique Davis és Evelina Petrof. Nemrégiben Mathilde Aïcha Diop, Holló Abigél és Tusa Rebeka szerződtetésével vált teljessé a keret.
A hazai szurkolóknak külön öröm, hogy Holló és Tusa is sepsiszentgyörgyi nevelésű, tavaly már bizonyítottak a felnőttek között.
A korábbi kulcsfontosságú játékosok közül több kosarassal is sikerült hosszabbítani: Ștefania Cătinean, Katy Armanu, Mérész Beatrix, Gereben Lívia, Alexandra Ghiță és Lana Mikes idén is zöld-fehérben folytatja.
A Sepsi-SIC korábban már kétszer legyőzte a Galatasarayt, most pedig megismételheti a sikert. A párharc első felvonását szerdán 19 órától rendezik Sepsiszentgyörgyön a Szabó Kati Sportcsarnokban, a visszavágót szeptember 24-én játsszák Isztambulban.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!