A román férfi kosárlabda-válogatottnál is gondokat okozott a koronavírus, a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőjére hangoló keretből több játékosnak is haza kellett utaznia.
Tudor Costescu csapata november 28-án Lengyelországgal, két nappal később a házigazda spanyolokkal játszik a valenciai buborékban. A selejtezőmeccsek előtt a szövetség Bukarestben rendezett összetartást a válogatott tagjainak.
Az elmúlt napokban a kosárlabdázókat kétszer is tesztelték, három sportoló pedig pozitív mintát adott.
A Kolozsvári U-BT közlése szerint az egyik fertőzött kosaras Kuti Nándor,
ugyanakkor a Szamos-parti egyesület sportigazgatója, Branko Csuics is ugyanerre a sorsra jutott.
A játékosok el kellett hagyják a válogatott edzőtáborát, s jelenleg mindannyian házi karanténban vannak. Az edzéseket csak azok folytathatják, akik már átestek a betegségen, a többiek elkülönítésbe vonultak, és a következő napokban újabb teszteléseken vesznek részt.
A kiesett játékosok pótlására az edzői stáb a tartalékok közül behívta a válogatottba Ștefan Grasut (Kolozsvári U-BT), valamint Tudor Gîrbeát (CSO Voluntari).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!