Hirdetés

Euroliga: a tavalyi bronzérmes ellen kezdi meg hazai szereplését a Sepsi-SIC

Hazai pályán szerezné még első győzelmét a legrangosabb klubsorozatban a Sepsi-SIC
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Saját közönsége előtt is bemutatkozik a női kosárlabda Euroliga csoportkörében a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely az első fordulóban elszenvedett vereséget követően szerdán este az olasz Famila Schio ellen javítana.

A háromszéki együttes az első játéknapon Zaragozában lépett pályára, ahol visszafogottan kezdték a találkozót, a nagy szünetig tizennyolc pontos hátrányba kerültek (46–28), a harmadik negyedben bátrabban játszottak a vendégek, viszont végül viszonylag simán győzött a Spanyol Kupa-győztes gárda (85–57).

Hirdetés

Ezzel szemben a Famila Schio a lengyel Lublin együttesét látta vendégül, amely ellen az összes negyedet behúzta, végül pedig 70–50-ös végeredménnyel győzni tudott.

Az olaszok az elmúlt évben remekül szerepeltek az európai kupasorozatban, ugyanis végül bronzérmet szereztek.

A Schio története során 12 olasz bajnoki címet, 14 kupagyőzelmet, 13 szuperkupa sikert, 2 Rochetti Kupát és egy Európa Kupát is magáénak tudhat.

A csapat vezetőedzője a görög George Dikeoulakosz, aki már háromszor is triplázni tudott az együttessel a belföldi sorozatokban, legutóbb éppen az előző idényben.

Zoran Mikes vezetőedző tanítványai utoljára a Román Kupában léptek pályára, ahol a Bukaresti Rapid ellen 83–67-es sikert értek el idegenben, ezzel kettős győzelemmel jutottak be a nyolcas döntőbe.

Az olaszokkal szembeni Euroliga-meccset szerdán 19 óra 15 perctől rendezik, a Digi Sport 2 televíziós csatorna élőben közvetíti, valamint a legrangosabb klubsorozat Youtube-csatornája is.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Közel járt a csodához az Európa Kupában, őrült meccsen kapott ki a Sepsi-SIC az éllovastól

Hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupában, és sokáig úgy tűnt, legyőzi a hibátlan éllovast. A zöld-fehérek végül hosszabbításban maradtak alul a belga Kangoeroes Mechelen ellen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!