Hirdetés

Elmaradt a bravúr: lecsúszott az Euroliga-főtábláról a Sepsi-SIC

A zöldek nem bírták a végét, 22 ponttal maradtak alul
Fotó: fiba.basketball

2020. október 28., 20:44

A Sepsi-SIC csapatának nem jött össze a főtáblára kerülés a női kosárlabda Euroligában. A legrangosabb európai sorozat csoportkörétől a katalán Spar Girona ütötte el a háromszéki együttest.

2020. október 28., 20:44

A klub történetében fontos mérföldkőnek számító Euroliga-selejtezővel nyitotta a szezont a Sepsi-SIC csapata. A zöld-fehéreknek a törökországi Izmitben hatalmas bravúr kellett a főtáblára kerüléshez, az ellenfél ugyanis a spanyol bajnokság legutóbbi idényének felfüggesztésekor második Spar Girona volt.

A katalán együttes hét bajnokin mindössze egy vereséget könyvelt el az új évadban, miközben a román bajnokság, illetve a hazai kupa küzdelmei még mindig nem rajtoltak el.

Hirdetés

Mindez egyáltalán nem segítette a Sepsi-SIC ügyét, az a körülmény viszont már inkább kedvezőnek tűnt, hogy a selejtező párharcai egy meccsen dőltek el. A székelyföldi csapat az elmúlt két hónapban nagyon komolyan, de kevés edzőmeccsel készült az Euroliga-selejtezőre, amelyet Zoran Mikes történelmi eseménynek nevezett a klub életében.

Kapcsolódó

A szerb vezetőedző a Pavlopulu-Pasics-Gardner-Mandache-Tobin kezdőötöst küldte parkettre, s bár a Sepsi-SIC játékosai jól álltak bele a küzdelembe, elsőként Mikes kért időt, 14:6-os Girona-vezetésnél. A hatékonyabban játszó ellenfél hatpontos előnyt birtokolt az első tíz perc után, majd a második negyed elején sok pontatlanságot láthattunk mindkét oldalon.

A Sepsi védekezése azonban idővel összeállt, Ruzickova és Gardener vezetésével pedig megkezdődött a felzárkózás.

A második játékrészt három egységgel megnyerték a háromszékiek, a nagyszünetben 31:28 állt az eredményjelzőn a favoritok javára.

Rebekah Gardner volt a Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa •  Fotó: fiba.basketball Galéria

Rebekah Gardner volt a Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa
Fotó: fiba.basketball

A harmadik negyed nagy részében még tartották a lépést riválisukkal a zöld mezesek, de aztán jött egy rövidzárlat, így a Girona ismét meglépett. A záró felvonásra összegyűjtött tízpontos hátrány nem tűnt ledolgozhatatlannak, ám a negyedik negyedben nagyon szétnyílt az olló.

A katalán alakulat győzelme a végén egyáltalán nem forgott veszélyben, a sokkal jobb játékerőt képviselő spanyolországi gárda 22 ponttal, 76:54-re nyert.

A Gironától tízen is betaláltak a gyűrűbe, míg a Sepsi-SIC pontjait négy játékos szerezte. Szembetűnő ugyanakkor a hárompontosok közti óriási különbség, Eric Suris lányainak 17 próbálkozásából hét sikeres volt, míg Pasicsék kilenc triplájából egyetlenegy sem.

A székelyföldi csapatnak nem jött össze a bravúr, de a körülményeket ismerve nincs amiért szégyenkezni: egy rendkívül színvonalas bajnokságból érkező, jobb formában lévő csapat jutott be az Euroliga legjobb 16 csapata közé.

A Sepsi-SIC a másodrangú FIBA Európa Kupában folytathatja nemzetközi szereplését, akárcsak a DVTK Aluinvent Miskolc. A törökországi selejtező másik mérkőzésén a magyarországi együttest a házigazda Belediyespor győzte le 85:68-ra.

Női kosárlabda Euroliga, selejtező – a főtáblára jutásért
Izmit, Törökország – Sehit Polis Recep Topaloglu Sportcsarnok

Spar Girona (spanyol)–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 76:54 (19:13, 12:15, 21:14, 24:12)
Girona: Maria Araujo 7 (9 lepattanó), Frida Eldebrink 15, Szonja Vaszics 17 (3x3), Chelsea Gray 9, Julia Reisingerova 12 – Elonu Adaora 8, Paola Ferrari, Giedre Labuckiene, Laia Palau 2 (7 assziszt), Helena Oma, Julia Soler.
Edző: Eric Suris Sola.
Sepsi-SIC: Rebekah Gardner 24 (6 assziszt), Jovana Pasics 5 lepattanó, Pinelopi Pavolpulu, Andra Mandache, Rebecca Tobin 17 – Annemarie Gödri-Părău 3, Marie Ruzickova 10, Ioana Ghizilă, Kelemen Kincső, Kovács Renáta, Orbán Nikolett, Oumou Touré.
Edző: Zoran Mikes.

A másik mérkőzésen:
Aluinvent DVTK Miskolc–Izmit Belediyespor (török) 68:85 (17:19, 15:21, 14:24, 22:21)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!