Az ötszörös bajnok székelyföldi együttes már tavaly is megkísérelte beverekedni magát az európai elit mezőnyébe, s bár ez nem sikerült, így is remekül helytállt a nemzetközi porondon, hiszen az Európa Kupában a negyeddöntőig menetelt. Idén újabb esély mutatkozik a háromszékieknek az Euroliga-szereplésre, főleg hogy hazai környezetben küzdhetnek meg a továbbjutásért, a Sepsi Aréna közönségének buzdítása pedig sokat nyomhat a latban.
A selejtezőtornát megelőzően Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője elmondta, a felkészülésük nem sikerült úgy, ahogyan szerették volna, ebben több tényező is hátráltatta őket.
Mint arról beszámolt, a játékosok nem egyszerre csatlakoztak a csapathoz, ugyanis az idegenlégiósok közül Marina Bașnak vízumproblémái adódtak, az amerikai Aaliyah Wilsont pedig a WNBA-résztvevő Indian Fever még nem engedte el, és helyére csak az utolsó pillanatban sikerült szerződtetni egy tengerentúli kosarast Shaqwedia Wallace személyében.
A boszniai szakember éles bírálatot fogalmazott meg a Román Kosárlabda-szövetséggel szemben, amely szerinte nemhogy segítené a csapatot, hanem még hátráltatta is a felkészülésüket azzal, hogy Orbán Nikolettet és Alina Podart éppen a napokban hívták be a 3x3-as válogatottba.
Úgy vélem, nem tisztelik kellőképpen a munkánkat és az eredményeinket. Az elmúlt években mi voltunk az egyetlen romániai együttes, amely nemzetközi szinten is képviselte az országot, és most, amikor egy fontos megmérettetés előtt állunk, támogatásra lenne szükségünk, nem pedig arra, hogy akadályozzák a munkánkat” – nyilatkozta a boszniai tréner.
A zöld-fehérek vezetőedzője kiemelte, a felsorolt okok miatt sebzett vadként készülnek a küzdelemre, de ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a sebzett vad mindig veszélyesebb. Zoran Mikes nem tekinti csapatát a torna első számú esélyesének, de úgy véli, erőnlétileg és mentálisan is felkészültek erre a kihívásra. Az a tény pedig, hogy másfél év után ismét saját szurkolóik előtt játszhatnak, olyan többletet jelent majd, amivel akár rendkívüli eredményt is elérhetnek.
A szeptember 21–23. között Sepsiszentgyörgyön zajló Euroliga-selejtezőtorna programja:
kedden 19 órától Bellona Kayseri Basketboll–Szekszárdi Atomerőmű KSC, szerdán 19 órától Szekszárdi Atomerőmű KSC–Sepsi-SIC, csütörtökön 19 órától Sepsi-SIC–Bellona Kayseri Basketboll.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!