Annemarie-Gödri Părău pénteken bejelentette, hogy visszavonul a román női kosárlabda-válogatottól. A Sepsi-SIC rutinos irányítója közösségi oldalán hozta nyilvánosságra döntését, amelyet ezúttal véglegesnek nevezett.
Gödri-Părău bejegyzésében visszaemlékezett arra, hogy előzőleg 2016 decemberében, az elbukott Eb-kvalifikáció után is elhatározta, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban. Akkor azonban a csapattársak és a szakmai stáb tagjai meggyőzték, hogy térjen vissza.
További két selejtezősorozatot húzott le válogatott mezben, de most úgy érzi, eljött az idő, hogy véglegesen lemondja a válogatottságot.
Románia novemberben Olaszországtól és Dániától is vereséget szenvedett a jövő évi francia-spanyol rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjének rigai buboréktornáján. Az északiakkal szembeni lettországi 0kudarc után a román csapatnak már csak elméleti esélye maradt kijutni a tornára, Annemarie Gödri-Părău szerint ez gyakorlatilag a nullához közelít.
A Sepsi-SIC játékosa úgy véli, 36 évesen és kilenc hónaposan elmondhatja magáról, hogy mindent megtett a válogatottért. Most szeretné a családjának és annak a klubcsapatnak szentelni magát, amelynél az elmúlt hét szezont is töltötte.
„Köszönök mindent, hajrá Románia” – írta az irányító, aki a román válogatottal háromszor szerepelt Európa-bajnokságon, ugyanakkor nyolc bajnoki címet ünnepelhetett a női kosárlabda Nemzeti Ligában.
– olvasható a Sepsi-SIC Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!