A nyolcszoros bajnok és kilencszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC az Euroliga főtáblájára jutásért a török Galatasaray együttesével mérkőzik meg. Az első mérkőzésre szeptember 17-én kerül sor hazai pályán, míg a visszavágót szeptember 24-én vívják idegenben.
Amennyiben a sepsiszentgyörgyiek abszolválják a selejtezőt, a B-csoportban a tizenhétszeres magyar bajnok Sopron Baskettel, az olasz Schióval és a francia Carolo Baskettel találkoznak majd az október 8-án rajtoló főtáblán.
Ha ez nem sikerülne, akkor a kettes számú európai kupasorozatban, az Európa Kupában folytatják, ahol az D-csoportban a belga Kangoeroes Basket Mechelen, az olasz GEAS Basket, valamint a KSC Szekszárd és a DSK Brandys közti selejtező győztese vár rájuk.
A Sepsi-SIC pár évvel ezelőtt már farkasszemet nézett az Euroliga- és kétszeres Európa Kupa-győztes Galatasaray-al, 2019-ben az Európa Kupa csoportkörében kétszer is legyűrték a tizenháromszoros török bajnok isztambuliakat (78–62, 70–77).
Közben alakul a zöld-fehérek játékoskerete, két szerződéshosszabbítás mellett két új érkezőt is bejelentettek. Ecaterina Armanu és Ștefania Cătinean az új idényben is a háromszéki csapatot erősíti, de sikerült megszerezni a fővárosi Evelina Petrof, illetve az amerikai Domonique Davis játékjogát is. A távozók között van Taya Robinson, Ilinca Belegante, Nemes Gréta, Ciera Johnson és Daria Toma.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!