Hirdetés

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

A második játékrészben elhúzott, magabiztosan győzött a román válogatott
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

2026. szeptember 27., 16:25

Szorosan alakult a bronzmérkőzés első félideje, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kialakítani, a szünetben 16–16 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész elején is fej fej mellett haladtak a felek, a mérkőzés közepén azonban Románia ritmust váltott. A magyar válogatott támadásban öt a négy elleni játékra váltott, miközben mindkét oldalon volt egy-egy kétperces kiállítás, ezt pedig a házigazda könyörtelenül megbüntette: alig másfél perc alatt háromszor is az üres kapuba talált, ezzel rövid idő alatt többgólos előnyt épített ki.

Hirdetés

Magyarország ezután még próbált visszakapaszkodni, de Románia megőrizte vezetését, és végül 33–30-ra megnyerte a találkozót. A romániai válogatott így megszerezte a bronzérmet, egyben 2019 decembere óta először győzte le a magyarokat.

A romániai csapat legeredményesebb játékosa László Krisztina volt hét góllal, Elena Roșu hatszor, Lorena Ostase és Crina Pintea pedig öt-öt alkalommal talált be. A keretben helyet kapó Kerekes Éva szintén eredményes volt, egy góllal járult hozzá a bronzéremhez. A magyar válogatottból Klujber Katrin emelkedett ki 11 találattal, Simon Petra öt gólig jutott, miközben Szemerey Zsófi 13 lövést védett.

A romániai válogatott legutóbb 2019 decemberében győzte le Magyarországot, akkor a világbajnokság csoportkörében.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Hullámzó volt a magyar női kéziválogatott teljesítménye a norvégok ellen

A magyar női kézilabda-válogatott elengedte, majd többször közel volt az egyenlítéshez, végül négy góllal kikapott Norvégiától az Eurokupa bukaresti négyes döntőjének szombati elődöntőjében.

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!