– Áprilisban már körvonalazódott, hogy a korábbi évekhez képest komoly változások lesznek a gyergyói jégkorongban. Akkor még „öreg”, tapasztalt játékosként türelemre intett mindenkit, mondván, hogy a pénz még nem jelent azonnali megoldást mindenre. Ugyanakkor számos konkrét javaslatot is megfogalmazott a tennivalókról. Közben az ön által javasolt feladatok elvégzésével bízták meg...
– Igen, most más a helyzet, mint akkor. Vége a játékoskarrieremnek, amit nagyon sajnálok, de van egy új kihívás, egy új karrier kezdődik. Olyan feladatot kaptam, amit nagyon szeretek, ami nagyon motivál.
Csapatépítésen dolgozom Gyergyószentmiklóson.
Májusban, amikor sportigazgatónak nevezett ki a Gyergyói Hokiklub vezetősége, az én feladatom lett, hogy egy jó Erste Liga-szintű csapathoz keressek jégkorongozókat. A korábbi Progym 11–12 hazai játékosához kellett erősítés. Nem volt könnyű feladat.
– Most már többnyire ismert a Gyergyói Hokiklub kerete, hogyan zajlott az építkezés folyamata?
– Első feladat a hazai játékosok megtalálása volt, és meggyőzésük, hogy az Erste-ligás Gyergyót válasszák. Az elmúlt évek alatt megismertem a hazai mezőnyt, olyan játékosokat kerestem, akik fiatalok, bizonyítani akarnak, már idén a csapat segítségére lehetnek, és hosszú távú perspektíva van előttük. Ilyen játékos Péter Zsolt, Timaru és a többiek is.
Korábbi csapataikban nem kaptak volna annyi játékpercet és egyben fejlődési lehetőséget, mint ami itt, Gyergyóban megnyílik előttük.
A kapusposzt volt még egy fontos kérdés, hiszen csak Szakácsra számíthattunk. Egy hálóőrrel lehetetlen lett volna nekivágni a szezonnak. Kapóra jött, hogy Ruczuj Gellért váltani akart, új kihívásokat keresett. Örülünk, hogy minket választott, hiszen több együttes is hívta.
– Ezt pedig a légiósok szerződtetése követte.
– Igen, már akkor beszéltem külföldi játékosokkal, de sokkal fontosabb volt, hogy az edzések időben elkezdődhessenek. Ehhez pedig edző kellett. Mindenképpen orosz edzőt akartunk, mert ennek a csapatnak olyan szakemberre van szüksége, aki nagyon kemény munkát követel, és szigorúan kéri számon. Elmondhatom, hogy Gyergyóban ilyen kemény nyári felkészítő nem zajlott soha. Alexander Trofimov és Vitalij Donika olyan munkát diktált a csapatnak szárazon, illetve három hete jégen, hogy a játékosok fizikai erőnléte a lehető legjobb lesz. Napi három száraz, vagy két jeges és egy száraz edzés zajlik. Tetszik a csapat hozzáállása. Mindenki keményen dolgozik.
– A napokban vált ismertté több külföldi játékos neve, akik mostantól piros-fehérben szerepelnek. Nem kis nevekről van szó. Hogyan lehetett őket Gyergyóba csábítani?
– Nos, nekem nem nehéz olyan játékosokkal beszélni, akiknek NHL- vagy több száz KHL-meccses karrierje is van. Oroszországban, Csehországban nagyon sok jégkorongozót ismerek, és engem is ismernek. Tudják, hogy számít a szavam. Akik eljöttek, mind annak köszönhetően vannak itt, hogy hisznek abban, amit elmondtam nekik a Gyergyói Hokiklub céljairól, az elkezdett csapatépítésről. Látják értelmét, hogy részt vegyenek, segítsenek ebben. Azok a tapasztalt légiósok, akik a csapatunkban játszani fognak, jobbak, mint amilyen Vaclav Novak volt. Érkeztek fiatalok is, akik maguk keresték a lehetőséget, és rajtuk múlik, miként tudnak helytállni.
Akik itt vannak, reális fizetésért jöttek, és esélyt látnak abban, hogy játéklehetőséghez jutnak, bizonyíthatnak. Ez a természetes. Amikor én voltam fiatal, magam is az esélyt lestem, hogy az edzőnek megmutassam, számíthat rám, tudok segíteni a csapatnak. Amikor ez megtörtént, már jött az új szerződésajánlat. Motivációs rendszer van felépítve, és aki képes élni a lehetőséggel és eredményesen szerepel, akár az alapfizetése dupláját is megkeresheti.
Voltak még játékosok, akiket szívesen láttam volna a GYHK-nál, de a jelenlegi csapataiknál látják biztosabbnak a jövőjüket. Ezt megértem, rendben is van. De biztos vagyok benne, hogy jövő tavasszal, egy szezon után megismerik annyira a Gyergyói Hokiklubnál tapasztalható komolyságot és kiszámíthatóságot, hogy már nem Novak kell hívja őket, ők fogják keresni Novakot.
– A keret, a szakmai stáb készen áll, mi a következő feladat?
– Családot formálni a csapatból. Hogy minden játékos küzdjön a másikért. Az orosz játékosoktól külön kérésünk, hogy tanácsokkal segítsék, bátorítsák azokat a csapattársakat, akik közelében ülnek, akikkel egy sorban vannak a jégen. A család, a csapatszellem nagyon fontos. És azt is kijelenthetem, hogy aki nem akar ebbe beleilleszkedni, aki viselkedésével, negatív hozzáállásával rontja az öltöző hangulatát, az legyen gyergyói, vagy orosz, nem lesz sokáig a Gyergyói Hokiklubnál. Hozzá kell tegyem, sehol sem tapasztaltam még ilyen szép közösségi megmozdulást, mint ami a tavasztól Gyergyószentmiklóson elindult.
De ugyanígy dolgozik Gál Csaba, aki régi jégkorongozóként pontosan tudja, mikor miben kell segíteni a játékosokat, hogy ők csak a jégkorongra kelljen figyeljenek. Említhetem a fiatal Benedek Csaba orvost is, aki szintén mindent megtesz a maga területén. Család, és egyben igazi profi csapat alakul. De nem csak a pályán érzem ezt a hozzáállást. Nagyon pozitív a hangulat, az egész Gyergyó várja már, hogy kezdődjenek a mérkőzések.
– A meccsek hamarosan jönnek. A hónap végén Gyilkostó Kupa, aztán pedig jön az Erste Liga. Mire számítsunk?
– Olvasom, hogy más csapatoknál miket nyilatkoznak. Mindenki meg akarja nyerni a ligát. Én nem teszek ilyen kijelentést. Tizenegy csapat van, és csak egy lehet első. Nekünk az első év tanulásról kell szóljon, a másodikban már több lehet az elvárás, a harmadikra forrik össze az a csapat, amelyik most épül. Ehhez sok türelem kell. Nekünk lépésről lépésre kell haladnunk, meccsről meccsre fokozatosan jobban teljesítenünk, tanulva az előzők tapasztalataiból.
Azt viszont ki merem jelenteni, hogy a Gyergyói Hokiklub semmiképpen nem a mezőny végén fog állni, hanem közelebb a legjobbakhoz. Az alapszakaszban a lehető legtöbb mérkőzést meg akarjuk nyerni, megmutatni, hogy bárkinek lehet félnivalója velünk szemben.
– Konkrétabban idén melyik helyezést célozza meg a Gyergyói Hokiklub az Erste Ligában?
– Azt szeretnénk elérni, hogy a rájátszás kezdetén mi legyünk az egyik csapat, amelyik ellenfelet választ, és ha nem is leszünk a legjobb négy között, akkor azt szeretnénk, hogy egyik csapat se minket akarjon ellenfeléül. A rájátszás pedig egy másik bajnokság. Ha ott vagyunk, bármi megtörténhet.
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Biztossá vált, hogy a Sepsi OSK alapembere, Denis Ciobotariu a Bukaresti Rapidhoz igazolt, de csak a nyáron csatlakozik a fővárosiakhoz, a jelenlegi idény második felét még a háromszéki együttesnél tölti.
Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.
A mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve a romániai munkavállalóknak hét hosszú hétvégéjük lesz idén, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!