HIRDETÉS

Még egy visszatérő, a Gyergyói HK-tól a Csíkszeredai Sportklubhoz

Silló Arnold 10-es mezzel játszott a Gyergyói HK-nál
Fotó: Szentimrey Tamás

2024. július 18., 12:51

Újabb csíkszeredai születésű jégkorongozó tér haza és a Sportklubnál folytatja pályafutását. Biró Gergő után az ugyancsak a Gyergyói HK-tól távozó Silló Arnold is a következő szezonban a kék-fehérek játékosa lesz.

2024. július 18., 12:51

Leigazolását csütörtökön délelőtt jelentették be. „Újabb csíkszeredai jégkorongozó tér haza, hogy a kék-fehérek mezét magára öltve teljesebbé tegye a Csíkszeredai Sportklubot. Biztosak vagyunk benne, hogy Silló Arnold céljainkat ismerve, tudása legjavával fogja csapatunkat a siker felé vezetni. Örülünk, hogy minket választottál. Eredményes és sérülésmentes szezont kívánunk!” – olvasható a közleményében.

HIRDETÉS

A 29 éves Silló Arnold csatár ifiként, a 2011–2012-es szezonban még szülővárosában játszott, ezt követően nyolc éven át Magyarországon hokizott, jégre lépett a MAC, a Dunaújváros és a Debrecen színeiben, majd hazatért Székelyföldre, 2020 és 2024 között a Gyergyói HK-t erősítette. Szerepelt a romániai U18-as és U20-as válogatottban.

•  Fotó: Fucskó Tamás Galéria

Fotó: Fucskó Tamás

Silló a csíkiak második nyári igazolása, a kék-fehérek egy nappal korábban Bíró Gergő hazatérését jelentették be.

Kapcsolódó

A Csíkszeredai Sportklub múlt szezont befejező keretéből heten távoztak: Matt O’Connor kapus, illetve Aidan Brown, Erik Svetina, Spencer Asuchak, Sofron István, Karel Kubát és Jevgenyij Szkacskov.

A Csíkszeredai Sportklub kerete a 2024–2025-ös szezonra

Kapusok: Adorján Attila, Ambrus Levente és Simó Joel Ábel.
Hátvédek: Láday Tamás, Salló Alpár, Gecse Hugó, Bajkó Csongor és Ferencz-Csibi Róbert.
Csatárok: Rokaly Norbert, Rokaly Szilárd, Részegh Tamás, Péter Balázs, Becze Tihamér, Bíró Gergő és Silló Arnold.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Vadássza az új csatárt a Sepsi OSK, vele teljes lehet a keret

Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Szuperkupával és új csapattal indul a romániai jégkorongszezon

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) Csíkszeredában tartott vezetőségi ülésén elfogadták a szezon szabályzatait, és döntöttek a Szuperkupa helyszínéről is: szeptember 3-án Gyergyóremetén, az új aréna avatójával rajtol a jégkorongidény.

Brassói születésű hálóőrrel bővült a Sportklub kerete

Újabb fiatal kapussal erősítette meg keretét a Csíkszeredai Sportklub: a 20 éves Buda Márton a 2025–2026-os idényt a kék-fehéreknél kezdi meg.

Új légiós érkezik a Csíkszeredai Sportklub csatársorába

A kék-fehérek bejelentették, megszerezték Ondřej Machala aláírását, aki a székelyföldi klub második külföldről igazolt játékosa.

Csiszer Ádám marad a Gyergyói Hoki Klubnál | Székely Sport

Negyedik idényét kezdi meg piros-fehér mezben Csiszer Ádám. A gyors, technikás csatár meghosszabbította szerződését, így továbbra is a Gyergyói Hoki Klubot erősíti.

Egyelőre az edzőteremben hangolnak a Háromszéki Ágyúsok

Száraz edzésekkel hangolnak a következő szezonra a Háromszéki Ágyúsok, majd augusztus 4-től jégen folytatják az alapozást. A keretben számottevő változás nem történt, eddig két játékos távozott.

Hazatért a Csíkszeredai Sportklub saját nevelésű kapusa

Hosszú galaci időszak után visszatér szülővárosába Onodi Ottó – a saját nevelésű kapus újra a Csíkszeredai Sportklub játékosa lesz a 2025–2026-os idényben.

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

Nyolc évet lehúzott a Sportklubnál, a Bukaresti Steauához igazolt

Újabb székely hokissal erősít a Steaua: a Sportklubtól távozó Eduard Căsăneanu is csatlakozik a bukaresti csapathoz. A fővárosiak keretét fiatal székely tehetségek és rutinos cseh támadók alkotják a 2025–2026-os szezonra.

Fiatal székely csatár tért haza a Csíkszeredai Sportklubhoz

Alakul a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra. A kék-fehérek csütörtökön délelőtt bejelentették, hogy szerződést kötöttek egy helyi születésű játékossal.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!