Az átigazolás hírét kedden délelőtt jelentette be a Csíkszeredai Sportklub. „Újabb jó hírre szolgálunk! Örömmel jelentjük be kedves szurkolóink, hogy a csapatépítés folytatódik, a maradók és a hosszabbítók mellett immár érkezőt is jelenthetünk be. Biró Gergő tíz év elteltével visszatér csapatunkhoz, újra a Csíkszeredai Sportklub mezét veszi magára és együtt küzd velünk a közös céljaink eléréséért. Hisszük, hogy együtt el tudjuk érni a kitűzött célokat! Ehhez kívánunk egy sikerekben gazdag, sérülésmentes kék-fehér szezont. Isten hozott, Biró Gergő!” – olvasható a közleményében.
A 1994-es születésű, jobbkezes csatár a 2014–2015-ös szezonban a HSC Csíkszereda játékosa volt, amit követően a Brassóhoz igazolt, hogy aztán 2020-ban a Gyergyói HK-hoz írjon alá. A legutóbbi idényben 11 Erste Liga-találkozón szerepelt a GYHK-ban.
Biró Gergő sportos családban született, édesapja, id. Biró Ottó volt az egyik kapusa az 1989-es fordulat után először, az 1996–1997-es szezonban román bajnoki címet nyerő csíki hokicsapatnak. Biró Gergő ikertestvére, Mátyás, illetve bátyja, ifj. Ottó szintén jégkorongozott, de unokatestvére, Biró Tamás is meghatározó játékosa volt a Csíkszeredai Sportklubnak.
A Biró-testvérek a Csíkszeredai ISK-nál kezdtek jégkorongozni, majd az ikrek, Gergő és Mátyás Szlovákiába, a Nyitra csapatához igazoltak, ott végezték el a középiskolát, közben hokiztak a romániainál sokkal erősebb szlovák ifibajnokságban.
A Csíkszeredai Sportklub múlt szezont befejező keretéből heten távoztak: Matt O’Connor kapus, illetve Aidan Brown, Erik Svetina, Spencer Asuchak, Sofron István, Karel Kubát és Jevgenyij Szkacskov.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!