Mihály Árpád 1980-ban született Csíkszeredában, a helyi ISK neveltje, ahol Antal Zsombor volt az edzője. A 38 éves csatár egyszeres olasz, háromszoros magyar és kétszeres román bajnokként búcsúzik.
A Pire becenevű sportoló fiatalon, 18 évesen került ki a tengerentúlra, ahol az NHL előszobájának számító AHL-ben is meg tudta állni a helyét – 258 meccsen 34 pontot szerzett, többre csak Vas János volt képes a magyar hokisok közül –, majd 2007-ben visszatért Európába. Itt első szezonjában olasz bajnok lett a Bolzanóval.
Ezt követően hazatért szülővárosába, a HC Csíkszeredával 2009-ben megnyerte a MOL Ligát, abban az idényben Mihály Árpád 39 mérkőzésen 79 pontot szerzett. Következett az EBEL, ahol négy idényt töltött, ezek közül az első volt a legjobb, 54 mérkőzésen 55 pontot ért el.
Mihály Árpád 2014-ben igazolt a Brassóhoz, a Corona meghatározó játékosaként két bajnoki címet ünnepelhetett (2017 és 2019).
A 2009/10-es idényben magára ölthette a magyar válogatott mezét, világbajnokságon azonban az érvényben lévő szabályok alapján csak 2012-ben szerepelhetett először. A következő idényben az olimpiai selejtezőkön és a budapesti vb-n is a magyar gárda egyik legjobbja volt, a divízió 1/A csoportos torna All Star-csapatába is beválasztották. Utolsó vb-je a 2014-es volt, ezen már nem szerzett pontot a térdproblémákkal küszködő sportember.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!