Telt ház előtt, jó iramú hokit játszott az első húsz percben a két csapat. Mindkét kapunál akadtak helyzetek, de egyik félnek sem sikerült gólt szereznie. A Sportklub kétszer került emberelőnybe, de egyik lehetőséget sem tudta kihasználni. A harmad lefújása után dulakodás alakult ki, amelynek következtében
a vendégektől három, a házigazdáktól pedig két játékos kapott kisbüntetést.
Emberelőnyben kezdte a második harmadot a Sportklub, de nem tudott gólt szerezni. A középső játékrész folytatásában mindkét együttes felváltva támadhatott két-két percet emberelőnyben, de egyik sem talált be.
A Sportklub nagy küzdeni akarásának a 44. percben két gól lett az eredménye.
Előbb Reisz Áron talált rést az újpesti védelemben (1–0), majd 42 másodperccel később Salló Alpár remek passzát a kapu előtt üresen hagyott Rokaly Szilárd közelről a hálóba bombázta (2–0).
A hátralevő percekben többet támadott az Újpest, de a hazai gárda – élen Adorján Attila kapussal – remekül védekezett. Két és fél perccel a vége előtt a vendégek kapuslehozatallal próbálkoztak, hat az öt ellen támadtak. A csíkiak azonban ellentámadásba lendültek, és Rokaly Szilárdot csak szabálytalanul tudták szerelni a kékvonalnál, a palánk mellett. Ezáltal emberfölénybe került a Sportklub, Rajna Miklós, az Újpest kapusa pedig visszaállt a ketrec elé. A hátralevő 73 másodpercben a székelyföldi alakulat magabiztosan tartotta a korongot, és nagyon fontos győzelmet aratott.
A Csíkszeredai Sportklub számára majd két idegenbeli mérkőzés következik a FEHA19 (január 24.) és a Budapest JA HC (január 26.) ellen. Az alapszakasz utolsó fordulójában, február 12-én Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák összecsapás lesz a Vákár Lajos Műjégpályán.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Újpesti TE 2–0 (0–0, 0–0, 2–0).
Gólszerzők: Reisz Áron (44.) és Rokaly Szilárd (44.).
Kapura lövések: 28–25.
Büntetőpercek: 8–18.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt és Cristian Filip, illetve Simon Roland és Kőszegi Kálmán.
Csíkszeredai Sportklub: Adorján Attila, Ambrus Levente (kapusok) – Kurt Davis, Nyikita Pivcakin, Péter Balázs, Részegh Tamás, Danyiil Taraszov (első sor); Salló Alpár, Láday Tamás, Rokaly Szilárd, Antonín Honejsek, Becze Tihamér (második sor); Eduard Cășăneanu, Ferencz-Csibi Róbert, Fredrik Forsberg, Reisz Áron, Rokaly Norbert (harmadik sor); Johan Philip Lorraine, Both Péter, Silló Arnold, Márton Botond, Fodor Csanád (negyedik sor).
Stáb: Kevin Constantine (vezetőedző), Péter Róbert (másodedző), Ruczuj Gellért (kapusedző), Sprencz István (csapatvezető).
Újpesti TE: Rajna Miklós, Váradi András (kapusok) – Cody Lee Sol, Patrik Luža, Jonathan Ryan Walker, Ian Thomas McNulty, Dyson Cody Stevenson (első sor); Franyó Krisztián, Kiss Dániel, Kiss Patrik, Michael Andrew Palech, Keegan Dansereau (második sor); Tornyai Gábor, Rósa Levente, Szalma Zsolt, Páterka Bence, Kovács Alex (harmadik sor); Vértes Nátán, Szabó-Rácz Maxim, Laskawy Ferenc, Kovács Sebestyén,(negyedik sor). Stáb: Jason Morgan (vezetőedző), Kovács Viktor László (másodedző), Vágvölgyi Bence (csapatvezető).
2025. 01. 17. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-2 | |
2025. 01. 17. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | FTC-Telekom FTC | 6-4 | |
2025. 01. 17. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Újpesti TE UTE | 4-2 | |
2025. 01. 17. 18:30 | Budapest JAHC BJAHC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-2 | 2-3 |
2025. 01. 17. 18:30 | Debreceni EAC DEAC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 6-5 | |
2025. 01. 19. 17:30 | Brassói Corona Brassó | FTC-Telekom FTC | 3-9 | |
2025. 01. 19. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 2-0 | |
2025. 01. 19. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-2 | |
2025. 01. 19. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-1 | |
2025. 01. 19. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Debreceni EAC DEAC | 1-1 | 1-2 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 33 | 22 | 2 | 2 | 7 | 147-92 | 72 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 32 | 19 | 4 | 3 | 6 | 122-81 | 68 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 33 | 17 | 4 | 1 | 11 | 131-106 | 60 |
4 | Brassói Corona Brassó | 32 | 15 | 3 | 1 | 13 | 99-105 | 52 |
5 | FTC-Telekom FTC | 31 | 11 | 5 | 3 | 12 | 109-99 | 46 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 32 | 11 | 3 | 6 | 12 | 82-89 | 45 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 33 | 11 | 3 | 2 | 17 | 73-91 | 41 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 33 | 10 | 4 | 3 | 16 | 77-103 | 41 |
9 | Újpesti TE UTE | 33 | 10 | 2 | 5 | 16 | 86-103 | 39 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 6 | 0 | 4 | 22 | 82-139 | 22 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!