A helyi idő szerint délelőtt rendezett összecsapáson a csoport két győztes csapata találkozott egymással, ugyanakkor így is az első fordulóban a világkupa-győztes görögök felett diadalmaskodó magyarok voltak a favoritok, hiszen jóval komolyabb játékerőt képviselnek, mint a japánok, akik a vb-újonc horvátok ellen nyertek a nyitányon.
Erre a találkozóra Peresztegi-Nagy Kinga kapott pihenőt a keretből, a helyére Szilágyi Dorottya érkezett.
Az első negyedben a japánok támadásban ugyan képesek voltak szép dolgokra, de a védekezésüket rendkívül könnyedén játszották át a magyarok, akik Rybanska Natasa vezetésével nyolc gólt szereztek (8–3).
A játék képe nem változott a folytatásban sem, a magyarok szinte kedvük szerint lőtték a gólokat, hátul pedig Neszmély Boglárka, akárcsak a görögök ellen, ezúttal is védett ötméterest.
A nagyszünet előtt a japánok az utolsó támadásukra kapus nélkül úsztak fel, de rosszul jártak, mert Tiba Panna az utolsó pillanatban még kihasználta, hogy üres a kapu (16–5).
Néhány perccel a fordulást, Vályi Vanda góljait és labdaszerzéseit követően a vb-n először a kapus Torma Luca is lehetőséget kapott.
A záró nyolc perc során a japánok az ötmétereseket „gyakorolhatták”, ezekből Torma kettőt is megfogott, elöl pedig a harmincat is átlépte a magyar csapat (33–13).
– nyilatkozta a vegyes zónában Cseh Sándor szövetségi kapitány.
A szakember megjegyezte, nem engedték lefordulni a riválist, az emberhátrányos védekezés jól működött, elöl pedig az előzetesen kitalált mozgások jól működtek, így támadásban sem volt tanácstalanság.
A világbajnoki újonc horvátok elleni találkozóval kapcsolatban elmondta, „tisztelettel készülnek” az ellenfélre, de mindenképpen úgy kell majd alakítaniuk a programot, hogy aznap edzeni is fog az együttes.
„A lényeg, hogy a negyeddöntőig hátralevő napokat úgy kell felhasználunk, hogy abban minden benne legyen, pihenés, edzés és kétkapus gyakorlások is” – fűzte hozzá a tréner.
A hat gólt szerző Vályi Vanda szerint a sima győzelem kulcsa az volt, hogy sikerült megvalósítaniuk azt, amit megbeszéltek. „A japánok ellen kicsit át kell állítani az agyat, sokat kell lábbal mozogni, hogy az üresbe úszó embernek oda tudjuk adni a labdát. Ezt sikerült jól megvalósítanunk.”
A Ferencváros játékosa elmondta, továbbra is meccsről meccsre gondolkoznak: „A horvátok az elmúlt években szerintem sokat fejlődtek, az első pillanattól kezdve úgy kell odaállni, mint egy komoly összecsapáshoz. Szerintem a fizikai különbség dönt majd, a mi javunkra” – tette hozzá.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!