A csíkszeredai jégkorongcsapat egy nappal korábban hosszú győzelmi sorozatot zárt le, a mumusnak számító Újpest harmadjára is le tudta gyűrni a bajnokság éllovasát.
A székely együttes péntek este Győrben nyithatott új sikerszériát, de Sofron István nélkül,
ugyanis a magyar válogatott támadót hátulról történő gáncsolásért a liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésről eltiltotta az újpesti vendégjátékot követően.
Az ETO elleni találkozó nem ígérkezett egyszerűnek a Sportklub számára, még úgy sem, hogy Ladányi Balázs gárdája a jégen legutóbb október végén nyert mérkőzést az Erste Ligában – a zöld-fehéreknek november elején 5–0-ra írták jóvá a Brassó elleni összecsapásra, amelyre nem tudta elutazni a koronavíurs által megtizedelt erdélyiek.
A kék-fehérek a pénteki meccsen mindegyik harmadban többet próbálkoztak ellenfelüknél, közel kétszer annyi kapura lövésig jutottak, s végül magabiztosan gyűjtötték be a pontokat.
A csíki győzelem fő letéteményese a két gólja mellett egy asszisztot jegyző Jevgenyij Szkacskov volt.
Igaz, Rokaly Norbert is duplázott Enrico Rossi és Hozó Levente együtteséből, ugyanakkor Salló Alpár és Láday Tamás is betalált. Fodor Csanád gólját 2–2-es állsánál videózás után érvénytelenítették, de ez sem törte meg a Sportklub lendületetét. A győriek remek emberelőnykihasználással próbáltak minél tovább meccsben maradni, de nem sikerült meglepetést okozniuk.
A Sportklub vasárnap a Dunaújvárosi Acélbikákkal, hétfőn a Ferencvárossal csatázik az Erste Ligában.
A pénteki játéknap másik két mérkőzésén a házigazdák győztek, a MAC HKB Újbuda a Brassót, a DEAC a Titánokat verte nagy különbséggel.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 24 | 17 | 1 | 2 | 4 | 112-68 | 55 |
2 | Újpesti TE UTE | 23 | 13 | 5 | 2 | 3 | 72-38 | 51 |
3 | FTC-Telekom FTC | 22 | 15 | 1 | 2 | 4 | 76-35 | 49 |
4 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 22 | 13 | 3 | 0 | 6 | 99-76 | 45 |
5 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 22 | 12 | 2 | 3 | 5 | 89-60 | 43 |
6 | Brassói Corona Brassó | 24 | 11 | 0 | 2 | 11 | 88-87 | 35 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 23 | 8 | 1 | 2 | 12 | 78-79 | 28 |
8 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 23 | 7 | 0 | 3 | 13 | 69-81 | 24 |
9 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 21 | 4 | 1 | 1 | 15 | 44-75 | 15 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 20 | 3 | 2 | 0 | 15 | 48-105 | 13 |
11 | Fehérvári Titánok Titánok | 20 | 2 | 1 | 0 | 17 | 34-105 | 8 |
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!