A bajnokságban a play-off felén van túl a mezőny, szünetet rendeltek el, miután a romániai teremlabdarúgó együttes két barátságos találkozót ütemezett be. Bőven van székelyföldi játékos a keretben.
Második felkészülési meccsét is elveszítette Georgia vendégeként a román teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre szövetségi kapitány elégedett volt, több újoncot is avatott Tbilisziben.
Nem sikerült a bravúr, elveszítette a csoportelső Kazahsztán elleni utolsó selejtezőmérkőzését a romániai teremlabdarúgó-válogatott, amely ezzel a vereséggel, és a hollandok győzelme miatt csak a harmadik helyen végzett, így lemaradt a világbajnokságról.
A továbbjutás szempontjából kevésbé kedvező eredmény született az Azerbajdzsán–Románia mérkőzésen a teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőjének ötödik fordulójában, pénteken este drámai meccsen 5–5-ös döntetlent játszottak egymással.
Két ízben vezette a román teremlabdarúgó-válogatottat, a sportág megjelenése óta csak az országban vállalt feladatot különböző együtteseknél. Szerinte a helyi sportolóknak nagyobb teret kellene adni.
A román teremlabdarúgó-válogatottnak valós esélyei voltak arra, hogy történelme során először kijusson egy világbajnokságra – a lehetőség viszont a honosított légiósok miatt a zöld asztalnál elveszett.
A Haladás VSE vereséget szenvedett a szerb KMF Loznica-Grad csapatától a futsal Bajnokok Ligája elitkörének harmadik, utolsó fordulójában, és ezzel utolsó lett a lisszaboni csoportban.
A teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőjében a továbbjutás szempontjából nagyon fontos mérkőzést játszott Románia, az A csoportban még pontot nem szerzett Hollandia vendége volt.
Drámai győzelmet aratott a román teremlabdarúgó-válogatott, a világbajnoki selejtezők elitkörének harmadik fordulójában Sávio Valadares utolsó másodpercekben szerzett góljával 2–1-re legyőzte Hollandiát, és megerősítette második helyét a kvartettjében.
Folytatódnak a 2024-es teremlabdarúgó-világbajnokság európai selejtezői, az elitkörben Románia a Hollandia elleni páros mérkőzésre készül. Kacsó Endre szövetségi kapitány tanítványai pénteken Pitești-en fogadják ellenfelüket.
Inkább egy honosított teremlabdarúgónak szavazott bizalmat a szövetségi kapitány. A hollandok elleni párosmeccs következik a romániai futsalválogatottnak.
Felvette a harcot a világ egyik legjobb futsalválogatottjával Románia, és habár a szerdai vébéselejtező szünetében háromgólos hátrányban volt Kazahasztán vendégeként, a hajrában közel volt a bravúros pontszerzés, ami végül elmaradt.
Hatalmas győzelemmel debütált a jövő évi világbajnokság selejtezőjének elitkörében a székelyföldi játékosokkal felálló romániai teremlabdarúgó-válogatott, pénteken este Bodzavásáron 3–1-re legyőzte az esélyesebbnek vélt Azerbajdzsánt.
A romániai teremlabdarúgó-válogatott pénteken 18 óra 30 perctől bemutatkozik a vb-selejtező elitkörének A csoportjában, a bodzavásári Romeo Iamandi Sportcsarnokban Azerbajdzsánt fogadja. Nagyon nehéz rajtra számít a szövetségi kapitány és az FK játékosa.
Két felkészülési jellegű mérkőzést játszott a székelyföldiekkel teletűzdelt romániai teremlabdarúgó-válogatott. Érződött, hogy sokan csak most kezdték el az idényre való ráhangolódást.
Két barátságos mérkőzést játszik Marokkóval a romániai felnőtt teremlabdarúgó-válogatott, amely a jövő évi világbajnokság selejtezőjének elitkörére hangol. A keretbe négy székelyföldi játékos kapott behívót.