Hirdetés

Egzotikus ellenféllel készül a magyar válogatott Románia ellen

Rábl János és társai Kirgizisztán legjobbjaival készülnek az Eb-selejtezőre
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar teremlabdarúgó-válogatott Kirgizisztán ellen készül a Romániával szembeni Európa-bajnoki pótselejtezőre.

A futsalhungary.hu szakportál híradása szerint az edzőmérkőzésekre augusztus 29-én és 31-én kerül sor Kecskeméten. Ezt megelőzően jövő vasárnaptól augusztus 19-ig együtt készülnek a keret tagjai, köztük az Aramistól Kecskemétre igazolt Juhász Donát, aki először tagja a válogatottnak. A legtöbb játékost – négyet-négyet – a Berettyóújfalu és a Kecskemét adja.

Behívót kapott az udvarhelyi származású Vătamaniuc-Bartha Dávid is, aki jelenleg az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza játékosa.

Hirdetés

Az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésére Debrecenben kerül sor szeptember 18-án, a visszavágót pedig Craiován játsszák 24-én. A kezdési időpontok egyelőre nem ismertek.

A magyar válogatott kerete

Kapusok
: Alasztics Marcell (Á Stúdió Futsal Nyíregyháza), Faragó Ádám (DEAC).
Mezőnyjátékosok: Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu), Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu), Rafael Henrique De Silva (Á Stúdió Futsal Nyíregyháza), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Szabó Lajos (MVFC Berettyóújfalu), Vătamaniuc-Bartha Dávid (Á Stúdió Futsal Nyíregyháza), Fekete Márk (SG Futsal Kecskemét), Juhász Donát (SG Futsal Kecskemét), Bencsik Roland (SG Futsal Kecskemét), Rutai Balázs (SG Futsal Kecskemét), Pál Patrik (Újpest FC), Horváth Benedek (vehir.hu Veszprém Futsal), Suscsák Máté (Újpest FC).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Hiába a székely játékosok góljai, újra kikapott a magyaroktól a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.

Rövidzárlat után súlyos vereség: a magyarok ellen javíthat a romániai válogatott

Második mérkőzésén sem tudott javítani a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán: Kacsó Endre együttese péntek este Szaúd-Arábia ellen szenvedett súlyos vereséget, így eldőlt, hogy csak a helyosztón léphet pályára.

Két perc alatt fordítottak, mégis kikaptak a lengyelektől a romániai futsalosok

Lejátszotta első mérkőzését a romániai teremlabdarúgó-válogatott a Horvátországban zajló barátságos tornán, csütörtökön este 3–2-re maradt alul Lengyelországgal szemben.

Összejöhet egy magyar–román futsalmeccs még ebben az évben

Egy horvát tornára hivatalos mindkét teremlabdarúgó-válogatott. Igaz, hogy más csoportba kerültek, de az eredmények hozhatják úgy, hogy a helyosztót egymás ellen játsszák.

Előbb győztek, majd ikszeltek az Eb társházigazdája ellen a magyar teremlabdarúgók

A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott hazai pályán két barátságos mérkőzést játszott a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen.

Csak a szépítés jött össze a futsalválogatottnak

Újabb felkészülési meccset játszott a romániai teremlabdarúgó-válogatott, kedden Chiajnán Lettország legjobbjaival találkozott.

Három góllal verték Máltát a fiatal romániai futsalosok

Magabiztosan nyerte meg az első felkészülési mérkőzését a fiatal játékosokból álló romániai teremlabdarúgó-válogatott, szombaton Bukarestben 3–0-ra győzött Málta ellen.

Fiatalok a keretben, barátságos mérkőzéseken lép pályára a romániai futsalválogatott

Két felkészülési találkozón lép pályára a következő napokban a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre szövetségi kapitány mind fiatal játékosokat hívott be a keretbe.

Lemaradt a Bajnokok Ligája elitköréről a Galaci United

A hazai futsalbajnok elszalasztotta az esélyét a saját rendezésű tornán a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája alapkörében. A szerdától szombatig zajlott csoportküzdelmek végén a Galaci United két vesztes és egy nyertes mérkőzéssel búcsúzott a sorozattól.

Két nagyhatalommal is összecsap az Európa-bajnokságon a magyar futsalválogatott

Olaszország mellett a címvédő Portugáliával is egy csoportba került a magyar teremlabdarúgó-válogatott a jövő évi kontinenstornán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!