Ahhoz képest, hogy felkészülési mérkőzés volt, szép számban látogattak ki nézők kedden kora este a Remete Ice Arénába. A mintegy 700 fős közönség közül az időben érkezők láthatták, hogy Simon ki is használta az első emberelőnyös akciót. A második perc elején esett gól után Bíró lehúzta a rolót, a szünetig nem született újabb találat a GYHK számos helyzete ellenére.
A második harmadban is a jobb kerettel rendelkező piros-fehérek domináltak, de a 28. percig egy igazán komoly helyzet volt, azt pedig a Sapi csatára Cāsāneanu lőhette volna be, de Csala magabiztos volt a hazai ketrec előtt.
Az egyenlítés helyett pedig fél perc múlva 2–0 lett, a gyergyóiak csapatkapitánya, Orbán lőtt pontosan. Aztán kettős emberelőnyhöz jutott a GYHK, amit Fejes használt ki.
A záró játékrészben Sándor-Székely szerezte meg a negyedik gólt, egy szépen felépített támadás végén. A hatvan perc 4–0-ás eredménnyel zárult, de ettől függetlenül öt perc hosszabbítást is játszottak 3–3 ellen. Ez alatt nem változott újra az eredmény. Büntetőlövéseket is vittek, ahol Tranca, Bodó, és Ambrus, illetve Lee és Kinne volt eredményes.
A Gyergyói Hoki Klubra szombaton már tétmeccs vár, és nem is akármilyen. A Szuperkupáért harcolnak majd Brassóban. A Sapientia U23 első hivatalos találkozója pedig jövő hétvégén lesz a Román Kupa selejtezőcsoportjában.
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Az FK Csíkszereda újabb vereséget szenvedett, ezúttal az éllovas Bukaresti Dinamo ellen. Eppel Márton szerint túl könnyen kapták a gólokat, Szabó István pedig bízik benne, hogy a válogatott szünet után már egy más arcú csapatot láthatnak a szurkolók.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!