Szerdán délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK idegenben, a CSM Slatina otthonában lépett pályára a labdarúgó Román Kupa playoffjában. A tét a csoportkörbe jutás volt, a másodosztályú és az élvonalbeli gárda összecsapásán.
Nem sok minden történt, az első negyedóra csendesen lecsordogált, egy-egy helyzetet jegyezhettünk fel. A hazaiak kezdőjében ott volt a farkaslaki születésű támadó, Magyari Szilárd is. A 2. ligás együttes jól indította az idényt, az eddigi meccsein győztesként hagyta el a játékteret.
A 31. percben a középpályán szerzett meg egy labdát Ghimfuș, azzal meglódult, ziccerbe került, de a kapus mellett nem tudta elgurítani, védte a próbálkozást. Túloldalt Gyenge is hárított egy távoli lövést.
A szünet előtt ismét Ghimfuș került helyzetbe, közelről a felső kapufára bombázta – nagy esélyt szalasztott el a Sepsi OSK, hogy előnnyel menjen vissza az öltözőbe.
Az álmoskás első játékrészt követően sokkal jobb iramban indították a felek a második félidőt: Heras közelről nem tudta bepöccinteni, Gyengének két ízben is tisztáznia kellett. Aztán újból Heras hagyott ki egy helyzetet.
Négyes cserével próbálta felrázni csapatát Ovidiu Burcă, de nagy áttörést nem ért el vele. Sőt, a végjátékban a Slatina volt veszélyesebb.
Maradt a 0–0. Ez volt zsinórban a harmadik ilyen eredménye a háromszékieknek.
A hosszabbítás első percében egy szögletet követően Păun a tizenegyespont környékéről estéből juttatta a hálóba a labdát.
A hátrányba került házigazda ment előre, de igazából nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, Mawa pedig egy ellentámadást értékesített, lezárta a meccset, a Sepsi OSK idén is ott lesz a kupa csoportkörében.
CSM Slatina–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–2 (0–0, 0–0, 0–2) – hosszabbítás után.
Gólszerzők: Nicolae Păun (91.), Moses Mawa (115.).
Sepsi OSK: Gyenge – Oțeliță, Rose, Dobrosavlevici, Vătăjelu, Cîmpean, Batzula, Pâun, Ghimfuș, Heras, Davordzie. Csereként pályára lépett: Karamoko, Andrei, Mawa, Funsho, Silaghi és Cascardo. Vezetőedző: Ovidiu Burcă.
Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.
Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!