Csütörtökön kora délután az UEFA futsal szakosztálya kisorsolta a jövő évi szlovén-litván-lett közös rendezésű teremlabdarúgó Európa-bajnokság négy pótselejtezős összecsapását. Az urnában ott volt Románia és Magyarország is.
Fortuna istennő úgy döntött, hogy a két nemzeti együttes egymás ellen vívja meg a küzdelmet, a párosmeccs győztese pedig készülhet a kontinenstornára.
Az oda-visszavágót 2025. szeptember 15-29. között játsszák, először a magyarok lesznek a házigazdák, a visszavágót Románia rendezi.
Mindenképp pikáns párosítás ez, hiszen a romániai válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre marosvásárhelyi, a keretben pedig rendre 4-5 székelyföldi (székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi) teremlabdarúgó kap meghívást.
A magyaroknál is van olyan sportoló, aki Székelyföldön született, Bíró Attila és Vătămăniuc-Bartha Dávid.
„Jobban szerettem volna a belgákat, a szlovákokat, vagy a grúzokat. Nem örülök ennek az ellenfélnek. A magyar bajnokság az utóbbi években fejlődött, jelenleg erősebb, mint a román.
Számunkra az a jó, hogy a visszavágót itthon rendezzük. Mindenképp kell egy jó felkészülés erre a két meccsre” – mondta el a Székely Sport megkeresésére a román válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre.
Olaszország–Kazahsztán,
Magyarország–Románia,
Belgia–Bosznia-Hercegovina,
Georgia–Szlovákia.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!