
Pászka Lóránd 2022 óta erősíti a magyar élvonalban szereplő Ferencvárosi TC együttesét, a székelyföldi focista azóta már háromszoros magyar bajnoknak vallhatja magát, illetve egyszer a kupát is elhódította csapatával.
A 28 éves védő a C csoportban a szlovén–szerb összecsapáson szoros csatát jósol. „A szerbek már az angolok ellen is megmutatták, hogy képesek minőségi futballt játszani, illetve ha Tadic ott lesz a kezdőcsapatban, akkor mindenképp Szerbia győzelmet mondanék. A szlovénok gyenge első félidőt produkáltak a dánok ellen” – mondta el Pászka Lóránd a délután 4 órától rajtoló találkozóról.
A négyes másik mérkőzésén csütörtökön 19 órától pályára lépnek az angolok is, ezúttal a dánok ellen kell bizonyítaniuk. Az első fordulóban Anglia egygólos győzelmet aratott a szerbek ellen, míg Dánia osztozkodott a pontokon a szlovénekkel.
„Itt határozottan arra tippelnék, hogy Anglia behúzza ezt az összecsapást is, azt hiszem nincs szükség különösebb magyarázatra. Nagy erőt képviselnek és ha végig fenntartják azt az intenzitást, amit az első mérkőzésük elején mutattak, akkor nem is lehet kérdés a végkimenetel” – fejtette ki véleményét az FTC nagyszerű védője.
A nap legjobban várt mérkőzése a B csoportban a 22 órától rajtoló Spanyolország–Olaszország rangadó. Mindkét gárda győzelemmel rajtolt a kontinensviadalon, a nyertes pedig már be is biztosítja a továbbjutását a csoportból.
„Mindkét csapat magas játékerőt képvisel, habár a spanyolok közelebb állnak a szívemhez. Azonban az igazság az, hogy mindig nagyon nehéz az olaszok ellen játszani, én döntetlent mondanék erre a rangadóra” – magyarázta Pászka a Székely Sportnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!