Bravúrosan kezdte menetelését a csehországi Havirovban a férfi asztalitenisz Europe Trophy nagydöntőjén a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, a fiúk megnyerték az első két meccsüket és bejutottak a szombati elődöntőbe.
A románok ellen idegenben játszik a magyar válogatott a női tenisz Billie Jean King Kupa novemberi rájátszásában. A párharc győztese jut a jövő évi selejtezőbe.
Nemzetközi gombfociviadal helyszíne volt Csíkszereda. A Stickbreakers-kupával díjazott vetélkedőt a Márton Áron Főgimnázium tornatermében rendezték meg.
A doppingszabályok súlyos megsértése miatt örökös eltiltást kapott Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) volt elnöke – közölte a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
Miami célállomással csütörtökön indult útnak Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs, hogy részt vegyenek a Miami Beach férfi-páros teqballversenyen. Kedden már itthon is vannak, azonban rögtön utána Nápolyba utaznak egy újabb nemzetközi tornára.
A férfi asztalitenisz Europe Trophy nagydöntőjére utazott el a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, a fiúk a legjobb nyolcas mezőnyében elcsípnék a végső finálét. Az utánpótlás tovább brillírozik.
Hétvégén rendezték meg Craiován az atlétikai országos döntőt a gyerek 1-es és 2-es korosztály számára, a megmérettetésen részt vettek a Sepsiszentgyörgyi ISK sportolói is. Ezúttal nem sikerült érmeket szerezniük.
Még nem zárult le a benevezési határidő, de már tudható, hogy legalább tizenhárom ország válogatottja és mintegy 250 sportoló lesz jelen a Gyergyószentmiklóson sorra kerülő Gyergyó Open nemzetközi viadalon.
Déltől késő délutánig tenisz szerepel a kínálatban, este viszont ismét a labdarúgásé a főszerep. Anglia–Magyarország, Románia–Montenegró összecsapásokat rendeznek.
A sportközvetítések délután a Formula–1-es Azeri Nagydíjjal kezdődnek, majd a Nemzetek Ligájában több izgalmas meccset rendeznek, pályán lesz Portugália és Spanyolország is.
Folytatódik a küzdelem a labdarúgó Nemzetek Ligájában, este Románia első pontjaira hajt a finnek ellen, míg Magyarország a németeket fogadja, továbbá a minifoci Eb döntőjében Románia Azerbajdzsánnal csap össze. Lesz még F1-es időmérő és tenisz is.
A legfrissebb adatok szerint 191 ország jelezte részvételét a jövő szombaton kezdődő és július 3-ig tartó magyarországi, a szervezők szerint elképesztően magas színvonalúnak ígérkező vizes világbajnokságon.