Csíkszeredai sportolók is részt vettek a Mogyoródon megrendezett magyar tekvandó-diákbajnokságon. A Csíki Titánok tagjai az anyaországi vetélkedőn a Budapesti TFSE csapatát képviselték, több dobogós helyezést értek el.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában magyar rangadót rendeznek a negyeddöntőbe jutásért, az OTP Bank-Pick Szeged a Telekom Veszprémet fogadja. Kezdődik a labdarúgó 2. Liga rájátszása, mellette még röplabdát, teniszt és vízilabdát is nézhetünk.
Rangos nemzetközi rövidpályás-gyorskorcsolya versenyről tértek haza a székelyföldi sportolók. A nagyifjúságiak és a felnőttek közös versenyén Barta Nóra végzett az első helyen Szegeden, ahol a többi csíki korcsolyázó is szép eredményt ért el.
Felkészülési mérkőzést játszik a román és a magyar labdarúgó-válogatott, teljessé válik a nyári Európa-bajnokság mezőnye. Szerepel még a keddi kínálatban tenisz, futsal és kézilabda is.
Négy ember vesztette életét a vasárnapi Esztergom-Nyerges Ralin történt balesetben, amelyben egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Hargita Rali főszervezője szerint be kell tartani a pályabírók utasításait és a tiltó táblák üzeneteit.
Kilenc aranyéremmel tértek haza Egerből az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolói. Az idei év első versenye igazolta: jól sikerült az alapozási időszak.
Nem valami bő a választék sporteseményekből a hét első napjára, mindössze a Miamiban zajló női és férfi tenisztorna, négy felkészülési labdarúgó-mérkőzés és egy spanyol másodosztályú focimeccs kerül képernyőre.
Rendkívül színes a felhozatal a vasárnapi sportműsorban. Követhetünk élőben motorversenyt, női labdarúgást, alpesi sít, teniszt, kosarat és kézilabdát is.
Akárcsak tavaly, idén is a Marosvásárhelyi ISK-VSK birkózóját, Biró Krisztiánt választották a legjobb sportolónak a Maros megyei sportgálán, amelyen az év csapata díjat a felnőtteknél az Elektromaros tekézői érdemelték ki.
Habár szünetelnek a labdarúgó-bajnokságok, közel sem gyérült a sportműsor. A rengeteg sportesemény közül kiemelkednek az esti felkészülési mérkőzések, a magyar nemzeti csapat Törökország ellen játszik a Puskás Arénában, a románok az észak-íreket fogadják.
A Maros Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság pénteken 16 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében szervezi meg a Maros megyei sportgálát, amely keretében az elmúlt évben kiemelkedő eredményeket elért sportolókat díjazzák.
Három hely kiadó még a labdarúgó Európa-bajnokság mezőnyéből, ezen párharcok elődöntőinek odavágóit játsszák. Pályára lép mind a magyar, mind a román ifiválogatott.
Szegényes a szerdai sportkínálat, folytatódnak a tenisztornák Miamiban, szerepel a felhozatalban kosárlabda és egy barátságos labdarúgó-mérkőzés is. Élőben követhetjük a Csíkszeredai Sportklub idegenbeli szereplését.
Sűrű volt a program, az elmúlt hétvégén három nap alatt három bajnokit játszott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a férfi asztalitenisz Szuperligában. A háromszéki klub szenzációs teljesítménnyel könnyedén gyűjtötte be a 3–0-s győzelmeket.
Bákóban rendeztek meg az elmúlt hét végén az U14-es és az U16-os korosztályok számára kiírt egyéni cselgáncsbajnokságot. A nagyobb korcsoportban az éremtáblázat élén a VSK Csíkszereda végzett.