A magyar férfi válogatott Perut gyűrte le, a csapatból Rapport Richárd sziporkázott és könnyen győzött a saját partijában Jorge Cori ellen. Utána következett Berkes Ferenc, aki döntetlennel zárt, de szerencsére ennek nem volt sok jelentősége, mert a másik két táblán, egyaránt sötéttel Szanan Szjugirov és Gledura Benjámin is jobban állt, és végül meg is nyerte saját játszmáját.
A nők hasonlóan a férfiakhoz ugyancsak dél-amerikai rivális, Ecuador ellen diadalmaskodtak, Hoang Thanh Trang, Papp Petra és a székelyudvarhelyi születésű Lázárné Vajda Szidónia nyert, míg Terbe Julianna remizett. A romániai válogatottak szintén győztek, és az élmezőnyben maradtak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!