A budapesti Koltai Jenő Sportközpontban látványos ünnepség keretében Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke megnyitotta a 45. budapesti sakkolimpiát.
Az orosz sportvezető emlékeztetett rá, hogy a szervezet idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, majd hozzátette: Budapesten közel 200 ország képviselteti magát, ami rekord a sakkolimpiák történetében. Schmidt Gábor sportigazgatásért és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: Magyarország számára büszkeség, hogy vendégül láthatja a sakkvilág legjobbjait.
A sakkolimpia fáklyáját a kétszeres olimpiai bajnok, a sportági Hírességek Csarnokába beválasztott Polgár Judit vitte fel a színpadra, majd Arkagyij Dvorkovics és Schmidt Gábor társaságában gyújtotta meg a lángot. Az első fordulóban minden magyar és román csapat nyerni tudott. Íme, az eredmények.
Nyílt verseny: Magyarország–Salvador 4:0, Magyarország B–Hongkong 4:0, Magyarország C–Guyana 4:0 és Románia–Zöld-foki-szigetek 4:0.
Női verseny: Magyarország–Puerto Rico 4:0, Magyarország B–Mozambik 4:0, Magyarország C–Kuvait 3:1 és Románia–Koszovó 4:0.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!