A közönségtalálkozó elején gyorsan találtak kapcsolódási pontot a Lőrincz testvérek és Székelyföld között, hiszen mint kiderült, Tamás fia a korondi olimpiai bajnokról, az 1936-ban Münchenben aranyérmes Lőrincz Mártonról kapta a nevét.

„Egy olimpiai bajnokról akartam elnevezni, és amikor nagyobb lesz, elvisszük Korondra is. Addig remélem, hogy személyesen is részt vehetek majd ezen az eseményen” – mondta Lőrincz Tamás.

Ambrus Levente moderátor a kezdetekről szóló kérdéseire az idősebb testvér elmondta, hogy gyerekkorában nem gondolta volna, hogy olimpiai bajnok lesz. „Nem is ezért kezdtem el a birkózást.

Zökkenőmentes volt a beilleszkedés Cegléden, hamar megszerettük a sportágat. Általános iskolai éveink a birkózásról szólak, pedig sok sportágat kipróbáltunk. De a birkózás volt a nagy szerelem” – folytatta Tamás.

Fotó: Beliczay László

„Ha edzőterembe ment Tamás, akkor én is kellett menjek utána. Kitaposta az utat nekem, én csak rá kellett lépjek. Ha ő nem birkózik, én sem lettem volna birkózó, de örülök, hogy ezt választottam” – vette át a szót Viktor.

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg pályafutását

A Londonban ezüst-, Tokióban pedig aranyérmes Tamás a korai időkről még elmondta, hogy óriási kihívás volt számára az akkoriban elindított Mr. Tus Birkózó Akadémiához csatlakozni. „Nagy vállalás volt, vidékről a fővárosba, kollégiumba költözni, heti tíz edzésre járni. Addig nem voltam szigorú korlátok közé téve, nehéz volt megszoknom, az első két év szenvedősre sikerült, mivel fizikálisan későn érő típus voltam. Szerettem birkózni, de a környezetet annyira nem.

– mesélt pályafutása elindulásáról a 34 éves Tamás.

Példaképek egymásnak

Három évvel kisebb öccse, Viktor kiemelte, hogy mindig is testvére útját követte. „Én is komolyan akartam birkózni. Közösen indultunk el Ceglédről, a heti három edzésből lett tíz, valóban nehéz volt. Én 8. osztályosként csatlakoztam az akadémiához. De jó társaság, edzők, tanárok voltak körülöttünk. Én a csatlakozásomtól számolom az egészet. De nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly sikerek következnek onnan számomra” – avatott be a részletekbe az év magyar birkózójának háromszor is megválasztott Viktor, majd pályafutása legnagyobb kudarcáról is mesélt az egybegyűlteknek.

Fotó: Beliczay László

„A 2016-os év volt a legnehezebb.

– emlékezett vissza az emlékezetes összecsapásra: a kötöttfogás 85 kilós súlycsoportjában megrendezett bronzmérkőzésen a német Denis Maksymilian Kudla úgy nyert Lőrincz ellen, hogy az összecsapáson egyetlen akciót sem hajtott végre, Lőrinczet pedig 3–2-es vezetésnél látható ok nélkül intették meg, így a német ellenfele jött ki győztesként.

„Korábban is kaptam ki elődöntőt, döntőt, bronzmeccset – a vereségeket mindig elfogadtam. Akkor is úgy léptem szőnyegre, hogy hittem: érmes tudok lenni. Az intés derült égből villámcsapásként ért, Rióban elvették tőlem bronzérmet. De ezt a kudarcot is feldolgoztam, a mellettem levő emberek segítettek át a nehéz pillanatokon” – tette hozzá.

Fotó: Beliczay László

Viktor szerint egy élsportoló életében számtalan kudarcélmény, akadály adódik: „nagyon sok minden eldől itt. Az, hogy ki az, aki meg tudja ugrani ezt az akadályt, és ki az, aki nem tudja kezelni. A sport viszont sok mindenre megtanít.

Mindig támogatják egymást

Az Európa-, világ- és olimpiai bajnok Tamás elmondta, hogy a legtöbb versenyen Viktor mindig előtte lépett szőnyegre. „Testvérként nehéz néznem a meccseit, sokkal jobban izgulok, mint a sajátomon, ez számomra pedig egy óriási terhelés volt. Tokióban végre én birkóztam korábban, így miatta nem kellett aggódnom” – jegyezte meg viccesen.

Megvan a tizenkettedik, Lőrincz Viktor ezüstérmes Tokióban

Számukra a legnagyobb kihívás az olimpia elhalasztása volt. Viktor szerint a legjobb formában várták tavaly az ötkarikás játékokat. „Aztán jött a halasztás a pandémia miatt, rendesen mellbevágott minket, hogy több mint egy évvel elhalasztják. De mi nem pihentünk, nem álltunk le, tovább edzettünk – épp ez volt a jó formánk megtartásának egyik kulcsa. Nagyon nehéz megterhelő időszak volt, sokáig csak mi ketten birkóztunk egymással. Voltak hullámvölgyek is a felkészülés során, nekem térdproblémám volt, elkaptam a koronavírust is. Tamás nagyon sokat segített nekem, de ez természetesen kölcsönös” – folytatta.

Fotó: Beliczay László

Tamás szerint is nagyon nehéz volt élsportolóként megélni a halasztást, „de kvótával a zsebünkben, tudtuk, hogy mennünk kell tovább, ebben pedig nagy segítségünkre volt a családunk is”.

Végre Tokió!

A hosszú várakozás végül idén ért véget, és a Lőrincz testvérek kiutazhattak Tokióba az olimpiára. „Nagyon vártuk a játékokat, borzasztóan hosszú volt a várakozás, a bizonytalanság. Amikor kiértünk az olimpiai faluba, látszott, hogy az utolsó pillanatban épült meg, kissé fapados volt, nem volt igazán olimpiai hangulata. De ezzel nem is volt baj, hogy semmi extrát nem kaptunk az olimpiai falutól, így nem vette el semmi a figyelmünket, nem éreztük, hogy úristen, olimpián vagyunk! Így csak saját magunkra koncentrálhattunk. A japánok nagyszerű rendezvényt csináltak, a csarnok, a versenyhelyszín, a szervezés fantasztikus volt” – mesélte Tamás.

Viktor az elveszített döntőjéről elmondta, hogy az ukrán Zsan Belenyukkal már korábban is meggyűlt a baja. „Elvett tőlem már egy vébéaranyat, nagyon jó versenyző. A mai birkózásnak – Tomi mellett – korszakos zsenije, majdhogynem tökéletes. Elképesztően jó mentális képességekkel rendelkezik. Az olimpia előtti vébén nem volt jó formában, de a játékokra nagyon felszívta magát. Olimpiai bajnok akartam lenni, a döntőben mindent kibirkóztam magamból, de ő jobb volt nálam. Aznap nagyon csalódott voltam, mert elveszítettem egy olimpiai döntőt. Az utolsó öt évet átgondolva viszont ez egy megnyert ezüstérem volt számomra” – tette hozzá Viktor.

A könnyed hangulatú találkozó közös fotózkodással ért véget, a székely birkózópalánták hosszú sorokban, fegyelmezetten várták, hogy megörökítsék példaképeikkel, az olimpiai bajnok Tamással és ezüstérmes Viktorral való találkozást.

Fotó: Beliczay László